Mai pasik – hová lettek az igazi Férfiak? A középkorú nő randizik

Nem ilyenek, az már biztos, de nem is ilyen időket élünk. Viszont a lovagiasságukat igazán megtarthatták volna, legalább egy kis mértékben, de sajnos, ezt sem mindenkiről mondható el, tisztelet a kivételnek. Hogy mi rontottuk el őket, az lehetséges. Az előző bejegyzésemben írtam már róla… Hogy milyenek is a mai csajok. Meg talán már a felnőtt nők egy része is, akik elfelejtettek igazán nőnek lenni. Akik elfelejtettek bájosak lenni, ehelyett közönségesek. Akik már nem szorulnak védelmező karokra, olyan öntudatosak. Akik nem várják el a férfitól, hogy férfiként viselkedjen. Hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, ezen elvitatkozhatnánk, de minek. Hogy előbb a pasikból hunyt ki a lovagiasság és maradt a kanapén való tespedés , vagy egyszerűen el lettek kényeztetve a rámenős nők által és ez okozza, azt nem tudom, de nekem nagyon hiányzik az igazi Férfi.

Aki vezet, mert erős,… aki jobban tudja, mert okos,… aki virágot hoz, mert gyengéd. Hiányoznak azok a hagyományos gesztusok, amikkel egy férfi évszázadokon át megtisztelte a nőt. Hiányzik az előzékenységük, a hölgyek iránti tiszteletük, a műveltségük, az udvarlásuk. A hódolatuk eszköztára is kimerült, elavult dolog lett a bókolás, a virág vagy a versírás. Manapság már ódivatú az, aki felsegíti a kabátodat, kinyitja a kocsiajtót előtted, hazakísér a randi után, cipekedik helyetted. és még sorolhatnám hosszan azokat az apró dolgokat, amik feltétlen velejárói voltak a férfi létnek. A macsó azért nem teszi, mert ő macsó, a tutyimutyi azért nem, mert tutyimutyi és nem mer közeledni, sokaknak meg egyszerűen eszébe sem jut, mert kiment már a divatból. Egyenjogúságot akartunk, hát tessék, megkaptuk.

És maradtak a “csajok meg pasik” a “Nők és Férfiak” helyett.

Manapság már az is elavultnak számít, hogy a férfi hívja fel a nőt telefonon. Ha egy hét hiába való várakozás után zavartan felhívod, hogy most tulajdonképpen mi is van, akkor a fejedhez vágja, hogy “..Hát miért nem hívtál te? Van telefonod, nem?”…Csakhogy engem nem így neveltek, én nem ebben nőttem fel, úgyhogy nem tudok a helyzettel mit kezdeni. A férjeknek egyáltalán nem kézenfekvő, hogy ők cserélik ki a villanykörtét, vagy ők nyírják a füvet. Az bezzeg kézenfekvő, hogy az asszonyok főznek és mosogatnak. Teljesen döbbenetes számomra, hogy még mindig felsőbbrendűnek érzik magukat, mialatt ott van az orruk előtt az a tény, hogy a nők mennyivel több terhet képesek cipelni, mennyivel összetettebbek és sokoldalúbbak. 

Ezek a megállapítások cseppet sem új keletűek, de miután én mostanában szembesülök velük sokkal töményebben, eddig elsiklottam a megfogalmazásuk felett.

Félreértés ne essék!! Nem vagyok feminista, pasigyűlölő!! Sőt, imádom őket. Csak újra meg újra rácsodálkozom, hogy hova lettek az igazi férfiak?

A saját férjemet már megszoktam, azt hogy mindig elkésik, hogy nem hív fel, hogy elfelejti a szülinapomat…már a 20 évi együttlétnek tulajdonítottam. Aztán elváltunk és pár hónapig egyedül voltam nyugalomban, nagy békességben, míg újra nekiveselkedtem a párkeresésnek. Szép reményekkel indultam, alig vártam a kellemes meghitt kis kávézásokat, vacsorákat, az udvarlást és virágokat, a várakozás örömét…roppant izginek találtam, hogy újra randizhatok. Rémálom lett belőle.

Több tucat randira készülődtem egyre fogyatkozó jó érzéssel és növekvő bizalmatlansággal, mert kezdtem rájönni, hogy eltűntek a férfiak és csak a gyenge utánzatú fiúkák, hóbortos öregurak, nagyarcú szájhősök maradtak, akik nem a nőt látják benned, hanem egy nőnemű lényt, aki alkalmas lehet bizonyos igényeik kiszolgálására. Találkoztam pasikkal, akik a feleségük mellé keresnek szexpartnert, randiztam önimádókkal, akik az egójuk simogatására való hódolót vadásztak, kaptam ajánlatot szinte ápolónői posztra a hipochonder mellé, de szerezhettem volna házvezetőnői pozíciót is büdös zoknikhoz és mosatlan edényekhez.

Arról ne is beszéljünk, hogy milyen egyéb viszontagságokkal találtam időnként szemben magam. Az egyik “úriember” megkért, hogy vigyem már ugyan haza, ha már idáig kibumlizott miattam…a másik egyértelműnek látta, hogy én fogom fizetni a saját fogyasztásomat az étteremben…a harmadik mellet szóhoz sem jutottam, mert önnön nagyságát ecsetelte hosszasan…a negyedik olyan ápolatlanul jött a randira, hogy felfordult a gyomrom tőle.

Találkoztam továbbá a hazugságok és szépítések gazdag tárházával. Ki a korát tagadta le (nem is egy – állítólag ez bevett szokás – röhejes), ki uszkve 20 kilónyi sörhasat, mintha a puszta megjelenése elég lenne hozzá, hogy elbűvöljön,.. olyan is akadt, aki ezt mindkettőt egyszerre meg merte kockáztatni (szánalmas), de kerültek elő váratlanul feleségek, elhallgatott adósságok és komoly akadályok.

És persze nulla virág, nulla alám tolt szék, nulla udvarlás. A legszebb bók, amit kaptam pedig az volt, hogy “Jól nézel ki.” Végül is nekem kell hanyatt vágnom magam tőlük, nemde ? A hanyatt az megvolt, hanyatt homlok menekültem. De még nem adom fel, nem vagyok az a fajta. Biztosan ott kóborol szegény hercegem valahol eltévelyedve, hagyományosan, iránytű nélkül…

Én meg hagyományosan felnézek majd rá, szendén rebegtetem a szemem , és csodálni fogom. Ennyi vacakság után egész biztosan. 🙂