Játszmák – színház az egész világ

Gyűlöljük és mégis játsszuk…

Mert kénytelenek vagyunk játszani. Azt gondoljuk, hogy így többek, szebbek, jobbak leszünk. Mert elvárják, hogy a legjobb formádat mutasd, ha szeretnél valamit elérni. Mert azt hiszed, hogy a legjobb formádat akkor mutatod, ha még hozzáteszel egy kicsit. Napokig készülsz az előadásodra, hogy mit mondjál majd az állásinterjún, gyakorlod a hangszíneket, hogy elnyerd a fickó kegyeit az ellenállhatatlan nyávogásoddal, felöltöd a legmegnyerőbb mosolyod, amikor a fiad bemutatja az új barátnőjét… Mennyi-menyi eljátszani való szerep.

Munkát keresel? Hihetetlenül dinamikusnak, agilisnek és persze szolgálatkésznek kell mutatkoznod.

Pasit keresel? Csinos legyél és szórakoztató. Na meg minimum úgy tudj főzni, mint Jamie Oliver.

A gyerekeid barátai előtt legyél igazi megértő szülő, “jófej mami”, és palacsintakirálynő egyben.

Ha nagyon szeretnél megvenni valamit, mutasd magad közömbösnek, nehogy felverjék az árat….

És játszunk, játszunk, akkor is, ha semmi kedvünk hozzá, akkor is ha legszívesebben sikítanánk, de már akkor is, ha semmi szükség rá. Mert valamilyen oknál fogva úgy képzeljük, hogy nem vagyunk elegek. Nem vagyunk elég jók a magunk meztelen valóságában. Vagy mit tudom én, miért.

Tényleg, miért is? 

Készült-e róla valamiféle felmérés, hogy jobban tetszem-e a hapsiknak, ha pózolok, feltűnően illegek-billegek, vagy eljátszom a szende szüzet, holott messze lesír rólam, hogy ez csak egy szerep. Mert lesír, ezt higgyétek el. Jómagam is kiszúrom 100 km-ről is, ha valaki csak megjátssza magát. Nem tudom, miért dőlnek be a munkáltatók, ha másnak mutatom magam, mint, amilyen vagyok. Mit szól a gyerekem, ha ezentúl a “kemény mami” álarcot húzom fel? Az is én leszek? Hiszen azt sem tudom már ebben a nagy játékban, hogy igazán ki vagyok? Elveszek a kötelező álarcok között. És most még csak arról írtam, ami egyszeri jó benyomás keltésére való szerepjáték.

De vannak olyanok is, amiket kitalálsz, elhatározol, állandósítasz egy cél érdekében. Manipulálsz, hízelegsz, utánzol… Mert fenn akarod tartani valakinek az érdeklődését. Tetszeni akarsz. Jó benyomást kelteni. Aztán úgy maradsz. Csak vigyázz, ki ne ess a szerepedből! Mert akkor csalódnak benned, vagyis nem benned, hanem aki nem is voltál soha. És fáradt vagy állandóan, mert nagy erőfeszítést igényel ez az állandó megfelelési vágy. “Nehogy rosszat gondoljanak rólam!”

Aztán vannak a nagy közös játszmák is, főleg a pasik és nők között, amit fiatalon meg kell tanulunk, különben hoppon maradunk. Ezekre megtanítanak anyáink vagy az élet : “hogyan csavard el egy pasi fejét.. hogyan mutasd magad közömbösnek… nehogy felhívd, hiába döglesz bele… légy távolságtartó és elérhetetlen…légy mosolygós békés sziget…Százával olvashatjuk a könyvek és újságok tanácsait, hogy hogyan legyél vonzó és csinos, hogyan mutasd magad erősnek és különlegesnek…ne mutasd ki az érzelmeidet…és sorolhatnám. Játszmák. Felvett szerepek. Csakhogy én nem vagyok színésznő, az Ég áldja meg!

Mert én néha esendő akarok lenni, vagy buta, béna és kócos…. de úgy nem kellek senkinek.