Kritika és kritizálás két külön fogalom.
A kritika lehet építő jellegű, ha kellően díszes csomagolásban juttatod el az érintett félhez, és hajlandó rajta elgondolkodni. Az állandó kritizálás viszont egészen biztos, hogy romboló jellegű megnyilvánulás.
Az egyik egy szubjektív ítélet, a másik viszont egy viselkedésmód, sőt sajnos egyeseknél beépülve a személyiségbe már egy jellemvonás. Ők, akik folyamatosan kritizálnak. Megfigyelnek és kiveséznek. Mindent és mindenkit. Senki és semmi nem elég jó nekik, mindenben találnak valami kivetnivalót, aminek rendszerint hangot is adnak. Áskálódnak, pletykálnak, kinevetnek…, anélkül, hogy valaki kérdezné őket, és főleg teljességgel cél nélkül, kizárólag a kritizálás kedvéért.
Ennek pszichés okai vannak általában, valamiféle torzult énkép, a másik lehúzásának vágya a saját szintjére, vagy a figyelem felhívása arra, hogy a saját hibáit elfogadhatónak tüntesse fel a hasonló hibák bemutatásával. Elég bonyolult, nem is akarok ebbe belemenni, csak azt szeretném, hogy önmagunkon figyeljük meg ezeket a jeleket! Akármiért is kritizálunk folyton, hagyjuk abba!!!
Ha nem is vesszük észre, akkor is baromi negatív képet mutat rólunk, és az agyára megy a környezetnek. Mert ezek a drága kritikus lények nem kérdezik, hogy “akarsz-e róla beszélni?”, hanem öntik a nyakadba kéretlenül. Jó, ha udvariasan elmenekülsz, miközben biztos lehetsz benne, hogy te is kerültél már pellengérre. De ki a francot érdekel?
http://www.nlcafe.hu/baba/20151122/anya-megszegyenites-kritizalas/
Ebben a bejegyzésben a kritizálásnak egy iskolákban zajló, anyukákra vonatkozó változatát olvashatjuk, ami sajnos úgyszint igen elterjedt történet, én magam is tapasztaltam hasonló helyzeteket az évek során. Ezek az anyák közötti rosszindulatú pusmogások bizony komolyan meg tudják mérgezni a légkört, és ezzel nem csak maguknak ártanak.
A gonosz, elvetemült lények azért szerencsére csak egy végletet képviselnek, az általános magyar szokás ennek egy sokkal ártatlanabb változata. Arról beszélek, amikor valaki folyamatos megjegyzéseket tesz a többiekre. “Nézd már mekkora segge van annak a csajnak!”… Fú, de ronda az a a cipő!”… Figyeled, milyen bénán vigyorog mindig?”… ” Hogy tudott ilyen szar napszemüveget felvenni?”…. Ismerős? Ez a fajta állandó kritizálás rengeteg magyar nő jellemzője.
Igen nőké! Meg csajoké. Szerencsére a pasiknak ezt nem róhatom fel. Nem direkt gonoszkodásból történik, csak abból a rossz szokásból, hogy állandóan a többieket bámulják, “stírölik”, és hangot adnak a megfigyeléseiknek. Néha tetszésnyilvánítás is elhangzik ” Oda nézz! De jó kabija van!”, de sokkal több a kritikus megnyilvánulás. Én már csak tudom, 15 éves koromban keményen szembesítettek vele.
Szeretett keresztanyámmal üldögéltem Kanadában egy kávézóban, és tini szokásomhoz híven kritizáltam mindenkit. Megjegyzéseket tettem a frizurákra, a rucikra, a kövérségre és mindenre, ami szemet szúrt, mígnem a keresztanyám rám ripakodott. “Mit képzelsz te magadról? Azt hiszed szebb vagy? Jobb vagy? Ki vagy te, hogy mindenkit kritizálsz? Ki a nyavalya kíváncsi arra, hogy mindig valami rosszat halljak mindenkiről? Mehetsz haza a hülye magyar szokásoddal! Kulturált helyeken ez nem divat…” Nesze neked…. Le is szoktam róla nagyon hamar.
Van egy másik fajtája is az állandó kritizálásnak, amikor a párunkat csesztetjük vele folyamatosan. Az is az alattomosan gyilkoló fajta kritikák közé tartozik. Lehet, hogy jót akarunk, de nagyon ritkán érünk vele célt. Inkább csak rontunk a helyzeten, mivel tudattalan ellenállásba ütközünk. Ebben a bejegyzésben olvashatsz róla bővebben.
http://par-baj.blog.hu/2014/10/02/a_kritizalas_megoli_a_kapcsolatok_tobbseget
Szóval akármiről is van szó, a kritizáló személy egyszerűen nem szimpatikus. Akkor sem, ha különben kedveljük. Legalábbis felnőtteknél már semmiképpen nem elfogadható. Tini korban még elmegy, olyan tinis, általános viselkedési forma, de mi szülők azért vagyunk (többek között), hogy szembesítsük csemetéinket a hiányosságaikkal és helyes útra tereljük őket. Persze felnőtteket is nevelhetünk, csak éppen nagyon körültekintően, mert hamar kerülhetünk a kritikus asszonyságok célkeresztjébe.
Ha csak egy rossz szokásról van szó, igyekszem viccesen figyelmeztetni az illetőt, mint ahogy most is azt szeretném tenni. Ha meghallja, az jó. Mert nem vagyunk etalonok, akikhez a világot kell mérni. De ha azok vagyunk is -haha-, akkor sem illik ezt pont nekünk világgá kürtölni. Tehát nincs jogunk kritizálni. Vagy tegyük meg, csak tartsuk magunkban. Egy picit tűnődjünk el rajta, hogy mi értelme van, mit okozhatunk vele, hogy nem zavaró-e a másiknak, és hogy ez milyen fényt vet ránk… Mert mit szólunk a minket ért kritikákhoz? “Nincs is nagy seggem!….a csizmám mását pedig láttam egy olasz modellen…és különben is, törődj inkább a saját kinézeteddel!”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: