Bekezdések a “más”-ság védelmében.

A másságról nekem az jutott eszembe, hogy “én vagyok én és te vagy te, ki a bohóc, én vagy te? Ismered ezt a régi LGT dalt? Fején találta a szöget. Mert hajlamosak vagyunk, teljesen természetes módon, énközpontúan gondolkodni. Némi kis bölcsesség, jó pár év és tudatos gondolkodás szükséges ahhoz, hogy az “én” fölött (mögött, alatt, helyett…) megpillantsuk a másikat is. 

Ha azt mondod valakire, hogy olyan “más”, annak mindig van egy kis pejoratív hangzása. Mert mi vagyunk a nagy etalonok. Csak magunkhoz tudjuk mérni a dolgokat. Ha nekem nem tetszik, akkor ronda, ha szerintem nem okos, akkor buta. Csakhogy van az éremnek egy másik oldala is, van neki is egy énje, aki nem úgy látja, mint te. Sőt, alkalmasint ő tart téged butának. Vagy van egy anyukája például, aki a szerinted ronda csajt a világ legszebb lényének látja. Akkor most kinek van igaza? Gondoltál már erre? 

Rettentően sokfélék vagyunk, és igen, vannak végletes személyiségek, de nem ők a “más”-ok, hanem mindnyájan mások vagyunk. És ez így jó. Elég sokat lobbizok a másság védelmében pl. a lányom köreiben, amikor egymást kritizálják, amikor leszólnak valakit, csak azért, mert mondjuk kancsal, vagy kövér. Az orruk alá dörgölöm, ezt az anyukás kérdést és mindig meglepődnek. Nem gondolnak bele, hogy neki is rossz lehet ilyennek születni, így élni kancsalon, bénán, kövéren… hogy őt is nagyon szeretik valószínűleg. Nem rosszabb, mint ők, csak más.

Egyszerűen hajlamosak vagyunk úgy ítélkezni, hogy alapvető dolgok nem merülnek fel bennünk. Például, hogy nem vagyunk etalonok, nem vagyunk feljogosítva az ítélethozatalra, hogy fájhat a másiknak az elfordulásunk, de legfőképpen azt nem gondoljuk végig, hogy ő is “más”-nak lát minket.

Szeretem Walt Disney Pocahontasát felhozni ebben a témakörben. Az remekül rávilágít, hogy a fehér embernek a rézbőrű a “más”, az indiánoknak pedig a fehérek a furák.

Szóval csak nézőpont kérdése. Mert a világ csodásan színes. Ha mindenki olyan lenne, mint te, az baromi unalmas lenne. Pedig a nagy fanyalgással ugyanezt mondjuk: “én vagyok az etalon, te miért nem vagy olyan, mint én?” Gondold el, ha egy varázslat folytán eltűnnének a “másságok”, akkor miben lennél különleges, mihez tudnád magad igazítani? Dögunalom lenne. Így klasszul kiegészítjük egymást feketék és fehérek, szegények és gazdagok, kövérek és soványak, nagyszájúak és csendesek.

Hidd el, hogy az általad lefikázott embernek is van olyan tulajdonsága és képessége, amilyenről te nem is álmodsz. Lehet, hogy csúnya és kövér szerinted, de úgy tud zenélni, hogy sírnál. Lehet, hogy tök bunkó szerinted, de simán lekörözne bármilyen sportversenyben. Csak sosem gondolunk bele. Rögtön ítélkezünk.

Vagyis én már nem. Tudom, hogy mindenkiben ott lapul valami szép és ezt igyekszem észben tartani. Tudom, hogy mindenkit szeret valaki,és annak biztosan megvan az oka. Rámosolygok a koldusra is, mert ő is egy ember. Persze, hogy nem kell mindenkit szeretned, de ne bántsd! Engedd szabadon, hagy menjen a saját “más”útján!