Hogyan választunk párt 20, 30, 40, 50, 60…évesen

A szerelem nincs korhoz kötve. Ezt persze magyarázhatod a gyerekednek, aki számára még az is szinte elfogadhatatlan, hogy a szülei szexelnek, de az végképp undorítónak tűnik, hogy a nagyiék is. Fujj!! Ilyen öregen ? Anyu meg apu már majdnem 35!! Amúgy meg még nekem is fura elképzelni a szüleimet, pedig már 51 vagyok, de itt és most nem a szexről szeretnék írni, hanem a különböző korosztályok párválasztási gyakorlatáról. Merthogy ez egy állandóan változó tényező. Ahogy múlnak az évek, gyűlnek a tapasztalataink, úgy változik a véleményünk és a hozzáállásunk is a párválasztás kérdéséhez. Jó esetben bölcsebbek és nem cinikusabbak leszünk a kérdésben,és így talán hasznosabb tanácsokat tudunk adni a fiataloknak, illetve mi is más szempontokat tudunk mérlegelni.

A párválasztás, akár egy laza partnerkapcsolat, akár terveink szerint egy életre szóló kapcsolat, a másik felünk megtalálása mind-mind jellemzően más szempontokat vesz figyelembe a különböző korosztályoknál, más tényezők dominálnak a választásnál.

Gyermekkori vonzódásaink

Már gyermekkorban is előfordul, hogy “szerelmesek” leszünk egy ellenkező nemű társunkba. Létezik az ovis szerelem is, de odáig lehetek a szomszéd kisfiúért is, akinek olyan gyönyörű a biciklije. Ezek az apró érzelmi fellángolások megelőlegezik a hatalmasan lángoló “első nagy szerelmet”. Természetesen az ilyen szerelmeknek még nincs semmilyen tudatos alapja. Még csak logikusan sem magyarázhatók, leginkább a kíváncsiságnak, a felnőttek utánzásának a termékei, a jövőbeni természetünknek a szárnypróbálgatásai. Néha irigyelt tárgyakra irányulnak, amikoris például a piros bicikli tulajdonosát összemossuk a birtokolt tárggyal. Ezért szeretjük forrón. Így, felnőttként megmosolyogtatnának ezek az ébredések, ha nem emlékeznék rá pontosan, hogy bármennyire is minden racionalitást nélkülöznek, mégis hatalmas érzelmekkel párosulnak és bizony meghatározóak az életünkben. 

Kamaszkori szerelmek

Ezek aztán már igazi lángolások. Ki ne emlékezne az első nagy szerelemre, amikor az ember sem enni, sem aludni, sőt szinte már létezni sem tud a másik hiányától. Csodás érzelmek, akkor is, ha sokszor baromi sok fájdalmat okoznak. Ezekben a kapcsolatokban az első számú indok a tetszés. A külső tulajdonságok ragadják meg a másikat, akár egy gyönyörű szempár, akár egy deltás váll, egy menő szerelés, aztán jöhet néhány jó duma és kész is az elbűvölés. A hangsúly a küllemen van. Mint a madarak, díszes tollazatot öltve illegünk-billegünk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, és bizony a legdíszesebb példányok kelnek el leghamarabb. Nem mellékes szempont ilyenkor a párválasztásban a többiek véleménye sem. Sokkal inkább forszírozunk egy-egy kapcsolatot, ha az összes barátnőnk jár már valakivel, a fiúknál pedig létezik egyfajta skalpgyűjtési tendencia is, ami akár a mennyiségre és nem feltétlen a minőségre hajt. Van, akinél ez így is marad, de ezt csak zárójelben mondom. Az biztos, hogy járni akarunk valakivel. Lehetőleg valami sármos, feltűnő és közkedvelt példánnyal. A lényeg a “járás”, a próbálgatás, és az ébredező nemiség.

A 20-as éveinkre előtérbe tolakszik a szexualitás

Fontos marad a küllem, a tetszés, de már feltétlenül összekötjük az udvarlást az ágyba csábítással is, és a szemérmes kézfogást és szívdobogtató csókokat bujább képek váltják fel. Ez mellett fontosabbá válnak belső tulajdonságok is, mint a közös érdeklődési kör, világnézet, szemléletmód, és a kapcsolatok tartalmasabbá kezdenek válni. A fiatalembereknél még kevésbé, de a lányoknál romantikus tervek vannak születőben a házasságról, közös gyerekekről, holtomiglan-holtodiglan szerelmekről. Azonban tapasztalás híján még mindig inkább a másikra aggatjuk az elképzelt fél tulajdonságait, minthogy a meglévőkhöz szabnánk a terveinket. Magyarul: még mindig irracionálisak az elképzeléseink. Reménykedünk, hogy megváltoztatjuk a nekünk nem tetsző részeket, a tetszők pedig maradnak. Mivel ez szinte sosem jön be, ezért torkollik annyi fiatalon kötött házasság válásba.

A 30-as éveinkre a családalapítás válik a központi kérdéssé

Ha még nem siettük el, ebben a korban már sokkal sikeresebben választhatunk párt hosszútávra, mint korábban. Megjön a lassan férfiakká érő fiúkák házasuló kedve is, és alkalmasakká válnak az apaságra. Persze, hogy fontos a kinézet, de inkább most már az együttéléshez szükséges tulajdonságok kerülnek mérlegre. Ideális esetben 30 éves korunkra már látjuk, hogy az állati jóképű, nagydumás, menő szerkós Feri nem lesz alkalmas házastársnak, főként nem apának, mert önző és nagyképű. Béla a sokat utazós munkája miatt ugyan jó fogás, de sosem fog esténként hazajárni. Pali meg folyton a haverokkal lóg, minden este szórakozik, és túl sok sört vedel. Géza meg egyik csajt vitte eddig haza a másik után, hiába állítja, hogy szeret, egy-két év múlva úgyis ugyanazt fogja újra csinálni….Akkor? Marad a Jani. Ő ugyan nem olyan helyes, és nincs is kigyúrva, de okos, kedves és megbízható. Jó apa lesz….  Csakhogy nem mindig van ideális eset, sokszor van lila köd, meg érdek, megszokás, megalkuvás és ezért sok még mindig a rosszul sikerült választás. 

Legalkalmasabbak a választásra a 40-es, 50-es éveinkre lennénk

Addigra pont kellően ismerjük önmagunkat és a világot ahhoz, hogy igazán személyre szabott döntést tudjunk hozni. Tudjuk, hogy mit tudunk elviselni, és mi az, amit nem. Mit szeretnénk és mire vagyunk alkalmasak. Kialakult az érdeklődésünk. Van empátiánk és toleranciánk. Vagy nincs, de akkor már nem is lesz. Mindenesetre elég érettek lettünk egy jó döntéshez. Kivéve azokat, akik a nagy kapuzárási pánikjukban megint csak elrontják, mert mondjuk egy 20 évvel fiatalabb csajjal próbálják meg fiatalítani magukat. Nekik javaslom, hogy nézzenek körül. Láttak már ilyen kapcsolatot, ami tartós?? 

Szóval a középkor eleje lenne a legideálisabb a választáshoz. Itt roppant gazdag a szempontok tárháza, és mi magunk roppant megfontoltan rostálhatnánk át a kínálatot , már ha nem lennénk újra annyira elfoglalva a küllemünkkel… Meg az egzisztenciánk féltésével… Jó, persze, ez már nem annyira alkalmas időpont a gyerekvállaláshoz, de baromi alkalmas egy újrakezdéshez.

60-70 évesen is , sőt akkor igazán…

Vannak olyan szerencsések, akik mindenen túl kapnak második, esetleg többedik lehetőséget is az élettől. Aki megégette már magát, az valószínűleg sokkal jobban oda fog figyelni, és sokkal jobban fog tudni párt választani.  Tudja majd értékelni az új lehetőséget, hogy a neki megfelelőbb, hozzá jobban illő társat válassza. 

Mert nincs olyan, hogy jó, csak olyan van, hogy neki megfelelő. És az nem a küllemen múlik. Ilyenkorra már mindenki tudja. Az a jó, akivel harmóniában vagyok, akivel közös hullámhosszon működöm. Már nem az számít, hogy tetszelegjek, csak az, hogy közösek legyenek az álmaink, tudjunk  még tervezni, játszani, örülni,…mert jól választottunk :))

…hogy 80-90 évesen is azt csináljuk, amit mi együtt szeretünk és akarunk csinálni…

Üzenem az utódoknak: A szerelem nincs korhoz kötve. Majd meglátod!