Szuper személyre szabott ajándék – így készíts scrapbookot

Tudod, mi az a scrapbook? Én bizony még akkor sem tudtam, amikor már rég csináltam. Én póriasan csak emlékalbumnak hívtam. Aztán megtudtam és a sárga irigység kezdett enni azoktól a fantasztikus daraboktól, amiket az interneten láttam. De hamar megnyugodtam, miután meglátogattam egy kreatív-hobby boltot, hogy azok a csudi könyvecskék nem mezei emberek pénztárcájához vannak kitalálva, tehát maradtam a saját jól bevált verziómnál, ami megfizethető és kitűnő személyes ajándék. Csak emlék, meg fénykép kell hozzá és egy csepp fantázia. Az elkészítését pedig mindjárt illusztrálom is.

Miről is van szó?

Ez egy olyan kis saját készítésű könyv, amiben valamiről, vagy valakiről írunk és emlékeket gyűjtünk, képeket ragasztunk, meg jegyeket, meg bármit, amit szeretnénk. Készülhet egy utazás emlékeként, egy esemény megörökítésére, de én személyekről szoktam készíteni és személyeknek. Mondjuk szülinapra. Vagy esküvőre. Összegyűjtöm a mondandómat, megtervezem és elkészítem nekik a jeles alkalomra azt a személyes ajándékot, aminek a menetét most bemutatni szándékszom lépésről lépésre.

Ez mindig bejön – biztos sikerre számíthatsz

Manapság nagyon kevesen fényképezünk fényképezőgéppel, hiszen mindig ott van kéznél az okosteló. Még kevesebben vannak azok, akik elő is hívatják a fényképeket és nem csak az okos számítógépükön, laptopjukon tárolják. Én egyszer borzalmasan megjártam, 2 évnyi képem tűnt el nyomtalanul, mivel megsérült a winchesterem. Akkor elhatároztam, hogy 3 havonta átnézem a képeimet, és a legjobbakat előhívatom papír formában, hogy meglegyenek az emlékeim. Arról nem is beszélve, hogy egy albummal sokkal meghittebb bekuckózni valahova, mint egy laptoppal, de ez persze csak privát vélemény.

Meglepi készül

Az viszont egészen biztos, hogy a barátaim mind elkezdtek irigyelni a fénykép gyűjteményemért, és az albumjaimért, amire ők magukat nem tudták rávenni, és maradt minden a gépen, nem vacakoltak vele. Hát igen, elég időigényes a dolog. De én nagyon csípem. Viszont tudtam, hogy a képeknek mindenki örülne. Így egy barátnőm szülinapjára találtam ki először, hogy  róla készült képeket és persze közös fotókat előhívatok, de nem pusztán egy fényképtartóba, vagy albumba teszem, hanem teljesen egyénire szabom. És hogy még jópofára, mutatósra is megszerkesztem, hagy legyen különleges és pofás az ajándék. Meg egyébként jól ki is dekorálom, és persze írok is bele… Így indult. Emlékkönyvnek.

Aztán nagyon bejött

Írtam bele versikét, írtam poénokat, sztorit, vicces szövegeket, megjegyzéseket, útmutatót…mindenfélét. A lényeg az volt, hogy neki szóljon és róla szóljon. És legyen bőven hely a képeknek. Ráadásul mutatós is legyen. Annyira jól sikerült az első ilyen meglepim, hogy könnyeket csalt a barátnőm szemébe. Nagyon örült neki. Mindenkinek igazán tetszett, ezért ezt az ajándékötletet jól megjegyeztem magamnak, úgyis mindig bajban van az ember lánya, hogy milyen örömet okozó , testhezálló meglepivel rukkoljon elő egy-egy alkalommal.

Sikersztori

A sikeren felbuzdulva aztán másik barátnőm is kapott, meg a harmadik is, negyedik is,… aki pedig eddig kimaradt, az szinte elkezdte várni, hogy neki milyet csinálok. Mert hát ugyebár nem az lett a kérdés, hogy csinálok-e, hanem hogy milyet. Természetesen teljesen egyedit és személyeset. Nem túl csicsásakat, de azért van benne minden a képek mellett. A legnagyobb vicc, hogy iszonyúan elkezdtem élvezni magát a gyártást, úgyhogy alig várom hónapról hónapra a következő alkalmat. 

Gyakorlat teszi a mestert

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy rengeteg kelléket, képet elpazaroltam, elrontottam, és kidobtam, ezért most már tényleg alaposan átgondolom, és most ezt szeretném itt mindenkivel megosztani. Tanultam a hibákból , és a legutóbbinál elhatároztam, hogy lefényképezem és közzéteszem, biztatva minden ajándékozni vágyó kreatív és kevésbé kreatív hölgytársamat, hogy készítsen ilyen kis könyvecskét a barátainak, rokonainak, vagy akár saját magának is egy-egy alkalomra. Van vele némi vesződség, de mindenképpen megéri. Eddig mindenki roppant örült neki és nekem meg dagadt a keblem a büszkeségtől, meg attól a jó érzéstől, hogy sikerült örömet okoznom.

Lépésről lépésre

A legutóbbi művem tegnap született meg, és íme bemutatom az elkészítés menetét lépésről lépésre.

Először is adott a személy, akinek a scrapbookot tervezzük. Nagyjából ismerjük az ízlését, tudjuk melyik színeket kedveli, milyen stílusú, és ez a kiindulási pontunk.

Aztán végiggondoljuk, hogy mit is kell tudnunk róla, illetve, hogy mit is szeretnénk elmondani róla, mit érdemes bemutatni és megörökíteni az emlékkönyvünkben. Ezeket én pontokba szedem, és minden egyes ilyen pontnak szánok egy dupla oldalt. Ezután kiválogatom az ide vonatkozó fotókat, és előhívatom őket. Nagyjából 3-at tervezek egy témához, de lehet több is, úgyis le fogom őket vagdalni. Az a lényeg, hogy mindnek legyen bőven helye, és a szöveg, meg a dekor is elférjen.

Ezután már jöhet a bevásárlás. Beszabadulok egy kreatív-hobby boltba, és az oldalszámnak megfelelő mennyiségű vastag kartont veszek (ahány témám, és ahányszor 3-4 képem van). A színt ugyebár már kitaláltam, ehhez szedek össze egy halomnyi dekorációnak szánt filcvirágot, betűket, gombokat, fa-fém műanyag apróságokat, szalagokat, csipkéket és minden földi jót, ami csak megtetszik és beleillőnek minősítek.

Szépen kikészítek mindent, hogy ne kelljen ötvenszer felugranom közben, mert az roppant bosszantó. Előszedem az ollókat, ragasztókat, vonalzót, ceruzát, tollakat, papírokat, lukasztót, dekorokat, meg persze az előhívott, téma szerint rendezett fényképeket és szépen magam köré rakom a dolgokat, hogy minden kéznél legyen. Ez a legizgibb része, amikor is ténylegesen nekiállok az alkotásnak.

Akkor csinálom persze, amikor a gyerekeim minimum 3-4 órát távol vannak, hogy ne kelljen megszakítanom a munkát, és persze a többi dolgom ráér, mert iszonyúan bele tud az ember mélyedni az emlékekbe is, meg az alkotásba is. Beteszek egy jó kis zenét és már ott is vagyok fejben az ünnepelttel. Először a lapokat készítem el. Szépen sorban kilukasztgatom az összefűzéshez. Vagy ha összevarrni akarom, akkor előlukasztgatom a hímzőfonalas összevarráshoz. Használhatunk selyemszalagot, vagy lehet kapni scrapbookhoz való karikákat is, de éppenséggel megteszi a kulcskarika is.

Elsőként a borítólapot készítem el, ami már meg is adja a könyvecském hangulatát. Ezt fogja ugyebár mindenki látni elsőként, ezért fontos elem. Általában ehhez dupla kartont használok összeragasztva, hogy keményebb legyen, de lehet kapni, úgynevezett borító kartont is, amire felragaszthatunk szalvétát, textileket, vagy bármit. Azzal viszont elég nehéz bánni, ezért én jobban szeretem a duplán összeragasztott vastag kartont, kivéve, ha nagyon vaskos emlékkönyvet gyártok, mert az komolyabb a borítókartonnal.

Ezután jön az egyes lapok díszítése. Hagyjunk helyet a képeknek! Az egyes témákhoz tartozó fényképeket nem árt mindig odapróbálgatni, hogy elférnek-e, és ne feledkezzünk meg a szövegekről sem. Gondoljuk át, hogy csak egy-egy ütős, vicces felirat, vagy mondjuk egy hosszú vers kerüljön-e bele, mert ahhoz mérten kell helyet hagynunk. Az előretervezésnél tudjuk már, hogy ha az adott oldalon sok szöveg lesz, akkor oda csak 1-2 képet hívassunk oda elő.

Jöhetnek a fotók. Néhány oldalnál a képeket ragasztom be előbb és a tetejére kerül valamiféle díszítés, például apró virágok vagy szívecskék, vagy éppenséggel egy-egy szöveg, de ez úgyis jön spontán magától, adja magát. ahogyan haladunk lapról lapra a kis meglepetésünkkel. A képek “beszerkesztésénél” én például nagyon szeretem a cikk-cakk ollót, vagy egyéb hullámosra vágó ollót, mert szerintem úgy jobban mutat, arról nem is beszélve, hogy nem tudok még vonal mellett sem egyenesre vágni. 

Ha beragasztottam a képeket és meg is száradt minden, akkor jöhet az összefűzés, gyűrűzés, szalagozás, vagy amit terveztünk és ezután nincs más hátra, mint átadni ajándékként az ünnepeltnek.

Egészen biztos, hogy sikerünk lesz!