Kevés az, hogy “Szeretlek”…

• Adrien Mayer
• 2016. július 21. csütörtök

Azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetséges az, hogy ennyi kapcsolat megy tönkre, ennyi veszekedés és vita van egymást szerető, avagy csak szeretni vélő párok között?

Miért hunynak ki a lángoló, öröknek vélt szerelmek ? Mi lehet a baj ezzel az együttélésdi vagy együttélősdi játékkal? Írtam már többször a pasik és a nők közötti gondolkodásbeli eltérésekről, az érzelmi, és kommunikációs különbségekről, azokról a félreértésekről, amik úgyszintén  hozzájárulnak a kapcsolatok ellaposodásához, az elforduláshoz. Tudjuk azt is, hogy az egyik fél mindig jobban benne van egy kapcsolatban, többet tesz bele, mint a másik, de ma valami nagyon más, és nagyon fontos jutott eszembe, ami egyformán vonatkozik mindkét félre.

Nem elég kimondani a bűvös szót, hogy szeretlek! Mert bár a szónak hatalma van, és mennyire vágyjuk ezt hallani, mégsem jelent semmit. A szeretet nem rólad szól, hanem a másikról. Nem én vagyok a központi figura, bár az érzés énbennem van, de általában hibás hozzáálláshoz vezet : Szeretlek, és jót akarok neked, gondolkodom helyetted, mert én tudom, hogy neked mi a jó!… Szeretlek, és meg akarlak védeni attól a sok hülyeségtől, ami abban a buta kis fejedben jár… Szeretlek és meg akarlak kímélni attól a sok csalódástól, amire annyira vágysz, de én úgyis tudom, hogy semmi jóra nem vezet, ezért hallgass rám!… Szeretlek, és ezért majd én megmondom, hogy mit tegyél, és mit ne tegyél, hogyan viselkedj, hogyan öltözz… Szeretlek és ezért tudom, hogy azok az emberek, akikkel te találkozni akarsz, nincsenek rád jó hatással… Szeretlek, és ezért mondom, hogy fogyózzál már egy kicsit, mert ugyebár így magadnak sem tetszel igazán… Szeretlek. Persze úgy jobban, ha kicsit megváltoztathatlak a saját ízlésem és elvárásaim szerint. 

Az a helyzet, hogy képtelenek vagyunk úgy szeretni a másikat, ahogy az van. Állandóan megpróbáljuk megváltoztatni, meg akarjuk javítani (naná, hogy csak neki akarunk jót). Csakhogy ez nem fog menni. Ideig-óráig sikerülhet, de alapvető eredményt nem várhatunk és nem is szabad várnunk, mert ez csak egy erőlködés a kedvünkért. A szeretetünkért. Egyszercsak eljön az idő, amikor lázadás és kitörési vágy lesz a vége. Az aranykalitka is szűk lesz a lila köd elmúltával. Aztán meg önzők is vagyunk. Persze,hogy néha szeretnénk kiáltani, hogy ne menj el, ne hagyj magamra! Szeretlek. Nem vagyok meg nélküled. De ez megint csak rólunk szól, és nem a másik szeretetéről, ha éppen menni akar. Nagyon nehéz jól szeretni, megtartón.

Egyetlen lehetséges mondat van az igazi szeretetre: azt akarom, hogy TE legyél boldog. Lehet, hogy nekem nem úgy a legjobb, lehet, hogy nekem néha fáj, lehet, hogy én nem ezt tenném… de elfogadom, amit teszel, támogatlak abban, amire vágysz, melletted állok a bukás percében, és nem dörgölöm az orrod alá, hogy ugye én megmondtam? és fogom a kezed akkor is, ha butaság, mert én úgy szeretlek, hogy a szeretetem ne bilincs legyen, hanem biztonság.

Próbáltál már papírsárkányt reptetni? Baromi nehéz. Nekem még sosem sikerült elkapnom azt a szelet, amikor a sárkány csodálatos könnyedséggel, szinte boldogan szárnyal az égen, és gyönyörűen kibontakozik az én óvó tekintetem alatt, miközben mindvégig nálam van a zsinór vége, amit csak akkor húzok feszesebbre, ha meg kell védenem. Nem irányítom, csak finoman terelem, nem húzom, csak engedem. Szárnyalhat szabadon, de ott vagyok a zsinór végén. A szeretet valahogy ilyen. Azt hiszem. Két szabadon táncoló, de egy szelet elkapó, egymás körül forgó, néha összegabalyodó, együtt táncoló papírsárkány.

Mert nem csak egy szó az, hogy szeretlek, hanem az az érzés, hogy boldoggá akarlak tenni. És ha ez kölcsönös, és nem csak “szeretetkoldusok” vagyunk, akikkel bármit meg lehet tenni minden viszonzás nélkül, akkor ott, abban a kapcsolatban minden különbözőségük ellenére létre fog jönni az igaz szeretet.