Fiatal- kontra idősödő nő….

Azzal állt elő az én drága jó fiam a minap, a haverjaival távoztában , hogy “Mama, te egy elég jó széria vagy.” Na hát ezt én bóknak vettem, gondolom annak is szánta, főleg, hogy kimondta a srácok előtt. Húhaaa! De mi az, hogy jó széria? Mire gondolt ez az arany gyermek? Ez azt jelenti, hogy mindig is jó voltam és most jött rá?… vagy azt jelenti, hogy sokáig nem mentem tönkre, mint az 50 éves Minszk hűtő a telken?…vagy mostanra beértem, és jó lettem?… Egyáltalán mire gondolt , a külsőmre vagy a benső értékeimre? Jól főzök? Vagy jól nézek ki? Talány maradt.

Elgondolkodtam kissé ezen, majd mint ahogy az lenni szokott, kicsit el is kalandoztam és tovább gondoltam a dolgokat. Megpróbáltam visszaidézni, hogy milyen is voltam fiatalon…. aztán még tovább mentem, és elkezdtem általánosságban gondolkodni, a fiatal és az idősödő nők közötti különbségeken.

Az biztos, hogy nem szeretnék visszamenni. Annyi mindenen átküzdöttem már magam, annyit dolgoztam már mindenen, beleértve magamat is, hogy nem kezdeném elölről. Rengeteget változtam, de azt nem adták ingyen. Tanultam és erőlködtem, keresztre feszítettem a negatív tulajdonságaimat és uralni tanultam az érzelmeimet. Elfojtottam a kitöréseimet, tudatos odafigyeléssel megtanultam hallgatni, amikor kell, és már nem hiszem, hogy én vagyok a főokos. Megtanultam jól szeretni, de kellett hozzá rengeteg idő, türelem és pofon is bőven. Nem fizikai értelemben. Túléltem viharokat, szereztem tapasztalatokat, szakértőjévé váltam az empátiának, és begyakoroltam a mérlegelést.

Korántsem vagyok egy angyal, de az biztos, hogy nagyobb a glóriám, mint 20 évvel ezelőtt. Mondjuk a külsőmet azért elcserélném. Legalábbis a bőrömet. Még a legbutább, legtuskóbb, legönzőbb hisztérika bőrét is elfogadnám, bár nem bújnék a bőrükbe amúgy. Haha. Mert hát az eszem növekedtével szellemesebb is lettem, legalábbis merem remélni. De tényleg. Lennék olyan guszta feszes őszibarack a fonnyadt narancsliget helyett, meg a szemöldököm is csusszanhatna kicsit feljebb a nem ráncos homlokomon, persze nem bármi áron. Nem felvarrva, felfújva, kisimítva, hanem csakúgy á normál. Ezt elcserélném. Kicsit hervasztó, hogy már a kutya sem néz az emberre elismerő füttyögés kíséretében, bár határozottan szabadságot ad, hogy macinaciban is kiugorhatok a boltba, ha úgy adódik, mert nem érdekel senkit. A hajamat és a körmömet ugyanúgy pingálhatom, ha szottyan kedvem kicsit nőcizni, csini rucikat is magamra rángathatok, csak éppen nem fogok úgy mutatni benne, mint jó pár éve. Sajna.

Sebaj, ha megszólalhatok, akkor viszont nyert ügyem van. Hol tudtam ilyen bölcs tanácsokkal előállni, ilyen szépen megfogalmazott, választékos, értelmes érvelésekkel ringbe szállni, és még az előbb emlegetett szellemességeket is bevetni. Hablatyoltam össze-vissza, tízszer annyit beszéltem, mint szükséges lenne, és harsány voltam, mert azt hittem, hogy a hangerő miatt figyelnek az emberre. Mert hát tényleg azért figyeltek. Arról nem is beszélve, hogy a fiatalok úgy váltogatják a véleményüket, és olyan vehemensen állnak ki az éppen aktuális mellett, hogy az már mosolygásra késztet. Pont olyan hevesen, ahogy a sérelmeikre reagálnak. Baromi nehéz őket meggyőzni, lenyugtatni, imádnak megsértődni, veszekedni, pattogni, és hisztizni. Egyszerűen még nincs megfontoltság, belátás, csak a saját igazuk biztos tudata. Nos, ezt már nem cserélném el semmiképpen. 

Persze nem azt mondom, hogy mindenki ilyen, de én ilyen voltam, és csupa ilyen magamra emlékeztető fiatal van a közelemben. Szerencsére nem felejtettem el a múltat, és igyekszem az eszemben tartani, hogy majd megbölcsülnek. Remélhetőleg. Addig meg megpróbálom elviselni a replikáikat, az ostoba vitáikat, ahol senki sem akar engedni, a csajok hisztijeit a semmin, a féltékenységi jeleneteiket, a duzzogást, azt a rengeteg feszültséget, hogy megfeleljenek, a pusmust, a kibeszélést, a kiközösítést és azt a rengeteg fiatalokra jellemző undokságot… Fúúú, de jó, hogy már kinőttem!

Másrészről viszont nem felejtettem el kacagni, vihogni, bohóckodni, játszani, mert azt sosem szabad elfelejteni. Sajna vannak besavanyodott vénasszonyok, megkeseredett öreglányok, akik nem tudnak már felhőtlenek lenni, agyonnyomják őket a gondok, az aggodalom, a feladatok. Ezek súlyát a fiatalok még nem érzik. És egy pozitív beállítottságú felnőtt nő sem hagyja,hogy uralják, de azért azt mondhatom, hogy kicsit irigylem a fiatalság gondtalanságát. Bár ez inkább természet kérdése. Bulizni, nevetni, játszani pont egyformán tudtam fiatalon és idősebben is, szóval itt nincs pro és kontra.

Határozottan előnyére válnak viszont egy idősebb nőnek a háziasszonyi tapasztalatai. Gond nélkül képes meleg, otthonos hangulatot varázsolni, természetes a gondoskodása, rutinból intézi a bevásárlást, és elbír a piaci kofákkal is. Kisujjából kirázza a legmenőbb vacsorakreációt is, amivel képes elbűvölni a vendégeit, vagy a szeretteit, mert lássuk be, hogy a kajával mindig lehet elismerést aratni. Vannak persze ifjú mesterszakácsok is, de azért egy illatozó tepsi süteményről és a szépen terített asztalról nem egy 20 éves lány jut az ember eszébe, hanem inkább a nagyi.

Aztán itt van a szex kérdése. Ez már aztán tényleg csak ízlés dolga. Egy feszes test sokkal szebb, sokkal vonzóbb, de vajon tud-e annyit nyújtani? Ha az esztétikum számít, márpedig az nem semmi, akkor persze, hogy egy fiatal csaj. De ha a tapasztalat, a fantázia, a félelemmentesség számít, akkor bizony jobb egy idősebb nő. Na jó, ebbe szemérmesen nem akarok belemenni, csak éppen végiggondoltam a különbségeket, hogy akarok-e irigykedni azokra a csudaszép ifjú hölgyekre, akikre persze, hogy irigykedem…egy kicsit….vagy talán mégsem…vagy mégis? Talán a lehetőségeikre. De nem mennék vissza.

Mert én egy jó széria vagyok :))