Buzdító sztori: pályakezdő öreglány

Rengeteg ajtó áll előttünk, amit kinyithatunk, legfeljebb nincs hozzá elég bátorságunk, hogy bekopogtassunk rajta. Annyi lehetőségünk van, amennyit meglátunk, vagy meg akarunk látni…

51 évesen a középkorban már aggastyánnak számítottam volna, az újkorban idős embernek, most meg pályakezdő lettem. Ez bizony meglepő és mulatságos. Azonkívűl meg fantasztikus érzés, hogy 30-on, 40-en,sőt még 50-en túl is van jövőd, vár rád egy új világ (ha te is úgy akarod). Nem kell még kendőt kötnöm a fejemre és eltemetni magamat.

Igen. A XXI.sz.-ban ez történik az emberrel, ha egy kicsit nem figyel oda. Még magam sem hiszem el, olyan gyorsan történt. Igazából azt is mondhatom, hogy sorsszerű volt, sőt még azt is gondolom, hogy tudhattam volna a lelkem mélyén jó előre, hiszen ott lapult a fiók mélyén egy eddig használaton kívüli diploma, várva, hogy eljöjjön az ideje, de mégsem tudtam. 

Az élete közepe táján nagyon sok ember változtat gyökeresen az életén, főleg, mikor a gyerekek megnőnek és levegőhöz jutunk, ráérünk kicsit magunkkal foglalkozni. Ilyenkor a legtöbb a válás, az új társ keresése, ilyenkor kezdünk újra törődni a testünkkel, a kondinkkal, a külsőnkkel…életmódot váltunk, elhatározásokat teszünk, új hobbikba szeretünk bele… Ki így, ki úgy változtat. Ki önként, ki kényszerből. Ki csak egy-egy területen, ki borít mindent; kapcsolatot, karriert, életvitelt, lakhelyet … ahogy a nagymamám mondaná: kiborítja a gyereket is a fürdővízzel együtt.

Hát én pontosan ezt tettem. Csukott szemmel ugrottam… Egy életem, egy halálom…. Ha lúd, akkor legyen kövér… a lényeg az, hogy elváltam, új helyre költöztem, új életet és életteret alakítottam ki magamnak, csakhogy munkahelyet hónapok óta nem találtam. Megvolt az elképzelésem, hogy mit szeretnék, hogy miben lennék jó, küldözgettem is az önéletrajzomat meg a motivációs leveleket jobbra-balra, de csak néhány “ Jelentkezését köszönjük, de sajnos nem Önt választottuk.” emailt kaptam, bár többnyire azt sem.

Jó, nem is nagyon számítottam másra, mert hiába van több végzettségem, gyakorlatom, tapasztalatom, a nevem utáni első rublikában ott áll a születési időm, és ez az a pont, ahol a jelentkezésem a stóc aljára kerül általában (azt gondolom). Kicsit kezdtem kétségbeesni, mert az amúgy sem túl kövér számlám viharos gyorsasággal apadásnak indult. Se munka, se pénz, se társ, viszont van két háztartás, gyerekek, idős szülők, akik számítanak rám…Ahogy múltak a hetek, és sehol semmi, egyre jobban belesüllyedtem a kétségbeesésbe. Pedig annyiszor megtapasztaltam már, hogy milyen pillanat alatt változnak meg a dolgok, olyan régóta tanulom, hogy nem stabil semmi sem, hogy egyetlen hét leforgása alatt képes fenekestül felfordulni az életünk…. de hiába tudom, újra és újra elfelejtem. Akkor is ott lebeg a tudatom peremén, amikor éppen a gödör alján csücsülök, csak valahogy képtelen vagyok elhinni, hogy mindjárt jön a jó, és már úton van a változás. Pedig ez kivétel nélkül így van.

Aztán egyszer csak kaptam egy hívást, hogy van egy üres óvónői állás. Óvónői?? de én azt nem akartam! Sosem csináltam.Tudom, hogy van olyan diplomám is, de az már régen a fiókban porosodik. Én valami szervezői, rendezői munkát akartam. De leginkább a kreatív vénámnak megfelelőt. Alkotót…Mi az, hogy óvónő?? Jajj!

Azért elmentem a meghallgatásra, mert hát ugye a szükség nagy úr. Amúgy meg már megtanultam, hogy jobb sodródni az árral, mint a sodrás ellen menni. Felfogtam, hogy egyszerűen egy újabb ajtó elé kerültem. A régi becsukódott, ( vagyis inkább becsapódott nagy dérrel-durral), a következő viszont kinyílt.. Pedig nem is akartam. Ott állt a lehetőség, amit csak meg kellet ragadni. Kicsit izzadó tenyérrel ugyan, de legyen, ha már egyszer itt van az orrom előtt ez az ölembe pottyant új irány. Hagyom magam vezetni. És tudom, hogy jó lesz. Minél többet gondolkodtam, annál inkább megláttam, hogy ez pont nekem való. Alkothatok, rendezhetek, szervezhetek….ráadásul egy szuper kis csapatban. Hatalmas szeretettel fogadtak, ami nem egy utolsó szempont.

Holnap kezdek. 51 évesen pályakezdő lettem. Hogy mi lesz belőle? Nem tudom. De jól érzem magam. Örülök. Tele vagyok tervvel és reménnyel. Ez pedig klassz.

Szóval ne írd le magad, ne add fel, nem számít, hogy mennyire ülsz a slamasztikában, mit gondolsz magadról, és mennyire vagy “öreg”. Nem számít. Csak nyisd ki a szemedet és állj készen a változásra.

Bármi megtörténhet veled, és bármikor megtörténhet, nincs korhoz és időhöz kötve.