Ha valami nem megy, azt ne erőltessük

Klassz kis közhely, azzal az egyetlen bibivel, hogy tök igaz.

Hányszor buktad el azokat a próbálkozásaidat, amik nem mentek könnyedén, szinte maguktól, hanem stratégiákkal, cselekkel, küzdelmek árán igyekeztél véghezvinni? Azt hiszem én túl sokszor. Persze, nem állítom, hogy nem kell erőfeszítéseket tennünk, nem kell dolgoznunk a terveink és a vágyaink megvalósításán, persze, hogy vannak megoldandó nehézségeink, de egy kis idő után világossá válik, hogy ha valami nem fog menni, hiába feszülünk meg….

De mi nagyon akarjuk, ezért inkább megerőszakoljuk a körülményeket, másokat, magunkat…és még csak észre sem vesszük. Mert kell nekünk az a pasi, vagy kell nekünk az a munka, netán el akarunk menni arra a nyaralásra…tök mindegy. Nem jön össze. Újra nekifutunk. Nem sikerül. Stratégiát váltunk, imádkozunk, könyörgünk, zsarolunk…és néha sikerül mégis, aztán nem lesz jó vége. Mert nem ez volt az utunk, a sorsunk, a mittudoménmink. Csakhogy erre igen vakok vagyunk, vagy inkább süketek. Mert az akaratunk ordibál, és ettől nem halljuk a csendesebb belső hangokat. Ami tanácsol.

Félreértés ne essék, nem vagyok sem spiritiszta, sem ezoterikus, csak tapasztalt. Látom a küzdelmeket és látom az eredményeket. Annyi mindent láttam már, hogy egészen helytálló kis következtetéseket vagyok képes levonni. Elkezdtem rájönni, hogy a mi édes anyanyelvünk megvetett közhelyei, mint pl. a “széllel szemben pisilni”, “árral szemben úszni”, és társai, bizony nagyon is megfontolandók. Csak hát ismerjük az ember egoista mivoltát, mi mindig jobban akarjuk tudni. Legyintünk egyet és újra ringbe szállunk.

Én már annyit görcsöltem pl. azon, hogy elnyerjem egy-egy ember (aktuálisan időnként egy-egy pasi) kegyeit, vagy hogy békét teremtsek arra alkalmatlan helyeken, esetleg kissé jobban megtömjem a bukszámat…és még millió sikertelen erőfeszítést sorolhatnék fel (és gondolom, mindenki más is), ezért leírhatom, hogy időnként nem veszem észre, hogy csak erőltetem. Erőlködök tök feleslegesen,hogy megtaláljam a kulcsot. Fondorlatos tervek, hiú álmok, játszmák, és fejtörés, hogy hogyan is érjek el valamit. De nem kell! Mert ha olyan valamit csinálunk, ami a sorsunk ( bár ez is egy elcsépelt közhely), vagy mondhatom úgyis, hogy az élet-utunk, a feladatunk, vagy ahogy tetszik, akkor bizony gurul magától a szekér. És újra mondom, hogy ez nem egy spirituális blabla, hanem tapasztalás. Gondold végig az életed, és meglátod! Én legalábbis mostanában erre figyeltem fel.

Az már más tészta, hogy éppenséggel senki nem tudja megmondani, hogy melyik az az út? Állítólag belénk van írva. Állítólag mindent tudunk, csak meg kéne hallanunk a belső hangot. A Biblia szerint is megvan az élet feladatunk, az egyéb vallások és hitek is ezt vallják, de én úgy eltemettem, hogy sehogy sem találom, pedig keresem. Fülelek, de süket vagyok. Egyszer jósnőhöz is elmentem, egyszer pedig “látóhoz”, de semmit sem tudtak mondani. Keresem hát saját magam. Próbálkozom, és figyelek. Arra már van szemem, hogy észrevegyem, amikor valami csak erőlködés, hiába szeretném baromira. Nem azt szánta nekem az Ég. Olyankor már a kezdetekkor is kudarc ér. Csak éppenséggel ezek olyan pici jelek, amikre fel sem figyelünk. Például az új pasi jelöltünk beteg lesz az első randink előtt, és lemondja. Persze, hogy még egy próbát megér. De ha az új időpontban defektet kapsz, és nem tudsz elindulni, akkor már figyelj fel rá, hogy túl sok a véletlen. 

Ezeket a “figyelmeztetéseket” korábban szinte sosem vettem észre, csak az utóbbi években kezdtem erre odafigyelni. Persze, hogy nem akar az ember szembesülni azzal, ha a vágya nem o.k., nincs a “Nagy Tervben”, és nem szívesen fújjuk le, amit a fejünkbe vettünk. Ne már, hogy egy perccel előttünk ért oda valaki az álom utazásunk utolsó helyéért, vagy az orrunk előtt vettek fel valakit a szuper állásra…. Ilyenkor majdnem felrobban az ember, avagy pont összeomlik. És ahhoz bizony nagy gyakorlat kell, hogy azonnal arra gondoljak, hogy “sebaj, biztos megvan ennek is az oka, nekem nyilván máshol van dolgom…”

Néha nekem már sikerül így megélnem a kudarcot, és ez roppant megnyugtató érzés, ezt bátran állíthatom. Hisz nem is kudarc, csak éppen egy másik útra tévedtünk. Fáj, fáj, de van “jó út” és ez vigasztaló. Végiggondolom, hogy mi történt, “lefuttatom a programot”, és a manapság divatos közhelyünkkel élve “elengedem”. Hát néha nem könnyű, az biztos, de menni kell tovább. Akkor megyek inkább simán.

Na jó, azt hiszem többet nem tudok azért kampányolni, hogy ezt valaki elhiggye, ki kell próbálni. Figyelj oda, ha nehézségekbe ütközöl! És még valami nagyon fontos: ezzel egyáltalán nem azt mondom, hogy semmiért ne küzdjünk, és semmiért nem kell erőfeszítéseket tennünk. Igenis kell harcolni dolgokért, akaratunkat megfeszítve küzdeni a gyerekeinkért, a meglévő kapcsolatainkért, a jól végzett munkáért, a rossz szokások leküzdéséért és sok mindenért. De ezek csak cselekvések, szokások, helyzetek, nem pedig életutak, előtted álló nagy döntések és lehetőségek. Azoknál ne erőltesd, ami nem megy.