Flippergolyók a fejemben

Ismered a flippert? Ahova belököd azt a kis golyót, amit aztán neked kéne irányítanod, de szinte lehetetlen, és előbb-utóbb tuti belezuhan egy tátongó lyukba. Alig tudod figyelemmel követni. Na, az én fejem is ilyen néha. Az érzéseim és a gondolataim is. Tiszta flippergolyók. Nem olyan gömbölyűek, hanem úgy sodródnak, csapódnak jobbra-balra… Jön egy történés (elég gyakran), az elindít egy gondolatot, egy érzést, ami addig cikázik és száguldozik, míg bele nem esik a fekete lyukba, akkor jön a nagy elkeseredés, sírás-rívás… hogy aztán egy kis szünet után újabb golyó induljon útnak.

Szerintem mindenkivel előfordul ez, csak én már egy kissé túlzásnak érzem. Úgy érik egymást az érzelmi behatások, a történések az életemben, hogy nonstop játszma zajlik a fejemben. Elég fárasztó. Próbálom leállítani, figyelmen kívül hagyni, de kicseleznek. Jön az esemény, a golyó elindul, egyre gyorsabban gurul, nem hagy figyelni, nem hagy aludni, nem hagy élni, csak pörög-pörög… És persze, hogy egyszerre több golyó van rendszerint, több pályán zajlik a harc, én meg ugrálok egyikről a másikra. Na, ez nagyon kikészíti az embert, pedig nem is vagyok az az aggodalmaskodó fajta.

Egyszerűn nem lehet állandó káosz az ember fejében, mert bedilizik. Pedig minden adott hozzá: vannak erősen problémás gyerekeim, intrikus munkahelyem, idős, sopánkodó szüleim, szűkös költségvetésem, és mindehhez nincs pasim, akivel megoszthatnám a gondjaimat… szóval nem azt a könnyed Hollywoodi életet szánta nekem az Ég. De ha ez van, ebből kell kihoznom a legjobbat. Mosolyognom kell, mert mosolyogni akarok. Tisztában vagyok vele, hogy mindenki küzd a saját nehézségeivel, de én nyilván az én terhem súlyát érzem a legnehezebbnek. Mostanában már le tudom nyugtatni az elmémet, hogy ne folyjon nonstop az az őrült játszma benne, de rengeteg gyakorlásomba és önuralmamba tellett. Megláttam sok szép és jó dolgot, amit előrángathatok kétségbeesésemben.

Otthon

Először is a kedvenc vigaszom, ha körülnézek, és megállapítom, hogy van egy szép otthonom, egészségesek vagyunk, mindig van mit ennünk és vannak szeretteim. Ez egy olyan alap, amit a világ lakosságának a 90%-a nem mondhat el magáról. Ebből a perspektívából nézve már nem is annyira rossz a helyzet, legalábbis nem tragikus. Van egy hely, ahol igazi megnyugvás vár, kivéve, ha éppen nem valamelyik kölyköm indítja be a flippergolyót a fejemben, ami azért nem ritka egyik családban sem sajnos, lássuk be. De akkor is ott van az én otthonom.

Bármilyen furcsa, de engem a takarítás és a házimunka megnyugtat. Szeretek rendezgetni. Szeretek pakolni. Mosni, teregetni… Jár a kezem mechanikusan, és közben a fejemben is tisztulnak a gondolatok. Lehet, hogy ömlenek a könnyeim a felmosóvödörbe, de akkor kisírtam magam és kész. Sütni-főzni meg kifejezetten szeretek, az olyan alkotásféle nálam, felszabadít. Ugyanígy a kert rendezése, az ültetés, gazolás, locsolás… Persze tudom, hogy sok asszonytársam meglincselne az ilyen vérlázító mondataimért, de nekem beválik. Nekik meg nyilván más jön be.

Egyedüllét, ami nem egyenlő a magánnyal

Imádok egyedül lenni, főleg, ha iszonyúan pörög az agyamban a sok golyó. Zenét hallgatok hangosan, vagy ha nagyon zizi vagyok, akkor csak néma csendben teszek-veszek, teljesen mindegy, csak ne kelljen senkire figyelnem. Szerintem az egyedüllétre néha mindenkinek szüksége van a gondolatai rendezéséhez.

Kell, hogy az ember szégyen nélkül kibőgje magát, vagy ráérjen örülni valókat keresgélni, és illesztgetni a komor listába, hogy mégse legyünk már folyamatosan összetört lelkiállapotban. Mert azért ne tagadjuk, rengeteg jó dolog is történik velünk, csak azokat hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni, mert a rossz érzések, idegbajos gondolatok jól fölébük kerekednek. Egész apróságok, mint hogy kinyílott a virágom, süt a nap,egy kedves mondat, amit kaptunk, egy jó kis emlék…

Fotók, naplók…

Igen, az emlékek. Én azok közé tartozom, akik rendszeresen előhívatják a fényképeiket, nem csak a laptopon vagy a telefonon tudják böngészni azokat. Rengeteg fényképem, rajzom és hozzájuk való írásom van albumokba ragasztgatva, vicces  kis effektekkel, hangulatokkal díszítve. Mini Krónikák. Imádom őket. Ha találomra belelapozok, az tuti, hogy ott ragadok, és mindig jobb kedvre derülök tőle. Rájön az ember, hogy mennyi vidám dolog történt vele, és mennyit tartogat még a jövő.

Minden fotón barátok, események, ahol mindenkinek fülig ér a szája, és azt nem lehet mosoly nélkül megállni. Mert hát én csak a csodálatos, fergeteges, vicces, szóval mindenképpen pozitív élményeimet albumozom, a rosszakról csak naplót írok külön, titkosat, ahova kiöntöm a bilit, aztán rácsukom a fedelet. A jók bezzeg gazdagon illusztrálva. Vigaszkönyvek. Már maga az összerakásuk is egy kreatív buli, aztán visszanézni őket még eseménynek is elmegy. Mindenesetre ez is egy töltő. Főleg, hogy mindig készülünk egy új eseményre, új szülinapra, új nyaralásra, ami majd újabb pozitív lökést ad, hogy ne dilizz be teljesen, és addig is maga a tervezés adja az örömöt. Az se baj, ha csak sokára lesz, addig is beilleszthetem a napi örömök közé.

Jóga

Leírtam már többször, hogy nem vagyok se túl spirituális, se túl ezoterikus, de a jóga az nagyon jó. Sajna csak ritkán jutok el, de ott tutira kiürítem a fejemet. Itthon sokkal kevésbé sikerül, bár most már nem is annyira az ürítést célzom meg, hanem a lenyugvást. A jógáról mindig felüdülve, energikusan távozom.

Írtam már korábban az alkotás öröméről is, írtam a baráti kapcsolatok fontosságáról is, de van millió dolog, ami az embereket megnyugtatja, és feltölti. Én a horgászattól vagy a száguldástól nyilván idegbajt kapnék, de sok pasi pont ezektől kapcsolódik ki. Hát tegyék! Tegye mindenki azt, amitől örömet kaphat, amiből képes egy kis erőt meríteni. Azt viszont ne halogassuk, mert ijesztően sok depressziós van körülöttünk. Rendszeresen szakítsunk időt arra, hogy jó dolgokat állítsunk szembe ezekkel az őrülten száguldó flippergolyókkal, különben könnyen benne ragadunk az egyik fekete lyukban.