Az összes exemmel jóban vagyok
Én egy mázlista vagyok? Vagy talán direkt alakítottam így?
Azt hiszem, mindkettő benne van, de ami biztos, hogy minden exemmel jóban vagyok. Na nem “annyira” jóban, de pont egy kellemes mértékig. Azt gondolom, hogy ez lenne mindenki számára az ideális megoldás, mégis nagyon kevéssé kivitelezhető. Hogy miért? Részben miattunk, részben miattuk, nagyrészt, mert idióta, egoisták vagyunk. Mert felülkerekedik bennünk a sértettség, a megbántottság, a megalázottság érzése. Pedig vannak olyan dolgok, amik bizony tudatos cselekvést kívánnak, és főképpen az indulataink elnyomását. Nehéz dió.
Pedig az a lény, ott veled szemben, a hajdani szerelmed, ugyanaz az ember, akiért lángoltál, akire vágytál… Hogy megváltozott? Hát persze, de te is. A szakítás mindig két emberen múlik. Hiába ő csalt meg, annak nagyrészt te vagy az oka. Nem direkt nyilván, csak éppen rosszul mérted fel a párod temperamentumát, vágyait, a lehetőségeket, vagy pont a sajátjaidat. Többre számítottál, mint, ami elvárható volt, vagy nagyobb ígéreteket adtál és kaptál. Előfordulhat az is, hogy a lila köd múlásával ráeszméltél a szürke valóságra. De ez nem a másik hibája, hanem a te homályos látásodé, a hiú ábrándoké, amit kivetítettél a másikra.
Nem vagyunk mi rosszak, csak tudatlanok és vakok. És ők sem úgy kelnek fel egy reggel, hogy na most már aztán direkt nem akarom szeretni többé azt a némbert. Egyszerűen megtörténik. Néha az unalom hozza felszínre, máskor az összehasonlítás, ahogy kinyílik a szemünk, vagy bármi más, de az tuti, hogy senki sem erre készül. Erre maximum is csak számíthat, ha elég tudatos és tapasztalt, de általában nem számít. Hogy a nyavalyába ne szeretnék valakit örökké imádni, mindig csodálni, és ezt kölcsönösen elvárni? Csak hát az idő ellenünk dolgozik. Belesüppedünk a szürke hétköznapokba, és felszínre kerülnek a problémák. És azt érezzük, hogy “Jesszusom, ez meg ki a fene itt mellettem?” Küzdhetünk, megújíthatunk, bárhogy dönthetünk.
Viszont ha már megtörtént, és különváltunk, akkor tök fölösleges kígyót-békát rákiabálni az exünkre, hiábavaló felemlegetni minden hibás lépését, minden nemszeretem tulajdonságát (nagy valószínűséggel nekünk is akad bőven), hiszen ezzel senkinek nem szolgáljuk a javát, sem a gyerekekét, sem a környezetünkét, de legkevésbé magunkét. Borítsunk rá fátylat egy időre, gyászoljuk meg a kapcsolatot, benne persze szegény önmagunkat, de ne mérgesítsük el! Egy egészséges barátság, egy normális emberi viszony attól még nyugodtan maradhat közöttünk. Főleg, ha vannak gyerekeink!
Mert ha megkapirgáljuk a felszínt, bizony még számos olyan dolgot fogunk találni, amit elismerhetünk, és kedvelhetünk a másikban. Ott maradtak régről. Ezekre koncentrálva hűtsük le magunkban a lázongást, hiszen a sárdobálással a saját hajdani ítélőképességünket kérdőjelezzük meg, csak magunkról mondhatjuk el, hogy milyen hülyék voltunk. De minek? A rossz dolgok helyett koncentráljunk inkább a lehetőségekre! Előbb utóbb menni fog, már párszor kipróbáltam. Beszéljünk erről az exünkkel! Hogy a tieddel nem lehet? Próbáltad már, vagy csak gondolod? Szerintem ez mindenki számára jobb megoldás lenne, úgyhogy próbálkozz kitartóan! Lehet, hogy csak idő kell hozzá.
Nyilván az én cuki impulzusaim közben az ex sem fog tétlenül üldögélni. A vitákhoz, és a lezáráshoz hozzá fogja tenni a maga bántásait, véleményét, vagdalkozásait, akármit, de ha azt látja, hogy nem dobom vissza, hanem tényleg a barátságra, jó viszonyra törekszem, akkor el fognak simulni az indulatai. Ha nem gúnyolódom, nem leszek cinikus, sértett, hanem csak normálisan próbálok vele kommunikálni, a haragomat pedig félre tudom tenni, szinte bizonyos a kedvező fogadtatás. Na jó, ezt nem könnyű megtenni, ráadásul kitartóan kell bizony űzni, mert a változás nem egy szempillantás alatt fog végbemenni, de garantáltan megéri.
Az én megbocsájtó repertoáromhoz tartozik az exem új párjának a dícsérete is. Mit tehet róla az a szerencsétlen, hogy úgy járt, mint hajdanán én. Beleesett a csapdába. Én megértem őket, néha irigylem, néha sajnálom, de szapulni abszolút fölöslegesnek tartom. Egyszer odáig vetemedtem, hogy az exem új csajával barátnők lettünk. Tök jó volt, évekig tartott, bőven a szakításuk utánig, mígnem külföldre költözött. De hát mégiscsak szívesebben vettem, ha a fiaim egy olyan csajjal vannak hétvégente, akivel barátságban vagyok. Egy másik hölggyel is így jártam el, sőt titokban együtt figuráztuk ki szegény fickót. Hidd el sokkal könnyebb így, mint utálkozva.
Ez jelenleg is így zajlik. Minden exemmel és a párjukkal is jó viszonyra törekszem. Meg a volt anyósokkal is. Három nagymama is belefér a karácsonyba, sőt akár négy is. Egyszerre! Magamért, a lelki békémért, a gyerekeimért. Nem is nehéz, hidd el, csak egy kicsit át kell állítani a hozzáállásodat. A veszteség helyett a várható nyereségre, a sérelmek helyett a békességre kell koncentrálni. Néha lenyelni ezt-azt, néha uralkodni az indulatokon, de egyszer csak azt veszed észre, hogy középkorú létedre (mindenki nagy megelégedésére) leírhatod ezt a mondatot: minden exemmel jóban vagyok.
