Na ne már, hogy semmire sem vagyok jó!?

Értéktelennek érzed magad? Ugyan miért? Mondta valaki? Vagy csak te magad érzed úgy, hogy haszontalan vagy? Bátran kijelenthetem, hogy biztosan nem. Aki már eljut odáig, hogy ezen gondolkodik, az tutira nem az. Mert az jól szeretne csinálni valamit, csak éppen a többiekhez hasonlítgatja magát, netán mások hasonlítgatják, és ezért merül fel benne a gondolat, de tojni rá! 

Mert ugyebár jó magyar szokás szerint vizslatjuk a szomszédokat, árgus szemekkel figyeljük a szülő társakat, az ismerősöket, kritizálunk, méregetünk és ha hajlunk az önostorozásra, akkor könnyen megállapítjuk, hogy mindenki jobban csinálja. Vagy legalábbis bizonyos dolgokat sokkal jobban csinál. (Vagy pont nem ezt gondolja, de nekik nem szól ez a bejegyzés). Azoknak szól ez a kis biztatás, akik hozzám hasonlóan azt látják néha, hogy egyes területen teljesen használhatatlanok, mondjuk pocsék feleségek, siralmas háziasszonyok, borzalmas anyák, silány munkaerők, és úgy egyébként eléggé kilógnak a többiek közül néhány területen, ne adj isten mindenhonnan. 

Egyeseknek baromi könnyen megy, hogy lekicsinyeljék magukat. Bezzeg, akik ne adj isten tényleg azok, náluk általában dagad az önérzet. Sőt, leginkább azok érzik magukat értéktelennek, akik valójában nagyon is sokat érnek. Csakhogy ugyebár az a bizonyos pohár lehet félig üres, vagy félig teli, tehát nem az a jó nézőpont, hogy semmire sem vagyok jó, hanem az, hogy különleges vagyok. Haha. De még mennyire!  Csak ezt el is kéne hinnem. Kár, hogy én nem így látom. Talán nem a mindennapi feladatokra vagyok alkalmas. 

Én csak azt látom például, hogy mindenki olyan kedves, okos, udvarias gyerekeket nevel, bezzeg az enyémek… Édes Istenem, hol rontottam el? Totális csőd vagyok anyaként, mert elkényeztettem őket, rossz példát mutattam, nem követeltem… mittudoménmiért lettek ilyenek, de az biztos, hogy elhibáztam. Aztán a munkahelyemen is. Annyi energiát fektettem abba, hogy jól csináljam, úgy iparkodtam valami újat hozni, de dícséret helyett letoltak. Mert másképp csináltam. Ott sem érek akkor fabatkát sem? Akkor mire vagyok jó?

Feleségként már régen csődöt mondtam, mert nem voltam elég alázatos, elég simulékony, elég türelmes… Na jó, talán háziasszonynak elmegyek, mert egész jól főzök, és szép rend van nálam, és még szeretem is csinálni…. De ennyi? Ez bizony elég kevésnek tűnik. Hát igenis nem kevés! Igenis rengeteg munka van a háztartásban, az anyaságban. Üzenem azon drága asszonytársaimnak, akik el vannak keseredve a saját haszontalanságukon, hogy próbálja valaki utánuk csinálni.

Állandó készenlétben állsz a gyerekeidnek, fuvarozod őket mindenhova, suliba, zeneórára, edzésre, a barátaikhoz és haza – ez egy komplett sofőri állás. Mosol, takarítasz, vasalsz, pakolsz – ez egy bejárónői állás. Vásárolsz, főzöl, reggelit, ebédet, vacsorát szolgálsz föl, uzsit készítesz, mosogatsz napi 100-szor – ez egy szakács és egy pincér állása egyben. Ha még kertet is művelsz mellé, akkor az plusz. Ha erre mind embereket vennél fel alkalmazottnak, mint a régi világban, akkor az alaphangon is egy félmilliós fizetés. Ha ne adj isten dolgozol is mellette, az már csak a hab a tortán. Régen senki nem kérdőjelezte meg, hogy ez a munka ér-e valamit önmagában. Ma meg azon szomorkodik az a pár szerencsés, aki otthon maradhat háztartásbelinek, hogy nem ér semmit, pusztán azért, mert a szomszéd a munka mellett is tud süteményt sütni, meg a Katika lakása mindig ragyog a tisztaságtól, a Luc Gizinek meg az udvara olyan rendezett.

Le van tojva a Luc Gizi, meg a Katika, meg mindenki. Te te vagy, és másban vagy sokkal jobb. Esetleg az nem olyan látványos. De ez a félmilliós állás akkor is a tied. És igen, én is tudom, hogy a kudarcaim és a csődjeim mellett azért jó anya vagyok, mert azt nem a kívülállók mondják meg. Nem a férjem dönti el, hogy jó feleség vagyok-e, és nem a kollégám, hogy jó munkaerő vagyok-e. Ezt csak a lelkiismeretem döntheti el, magamban, belül. Ezt sose feledd!! És ne másokhoz hasonlítgasd magadat, mert az hülyeség. Az a más másban rossz, vagy egyszerűen csak más. Ha mindent megteszek, de hibázok, attól még értékes vagyok. És ha lekicsinyled magad, bizony egy idő után úgy maradsz. Csak magadnak kell megfelelned, másoknak úgysem tudsz, legfeljebb részben, legfeljebb egy ideig…