Mindannyian úgy ugrunk fejest a szerelembe és egy-egy szerelmi kapcsolatba, hogy biztosan tudni véljük, hogy eljött értünk a herceg a fehér lovon. Ha nem így lenne, nem is lennénk igazán szerelmesek. Persze belevágunk másfajta kapcsolatokba, együtt járásba, sőt még házasságokba is ilyen-olyan egyéb megfontolásokból, de én itt most arról az idilli lila ködről beszélek, ami a vegytiszta szerelem. Mert azért azt leszögezhetjük, hogy a házasságok legnagyobb része ezen oknál fogva köttetik az utóbbi száz év óta. Mert az Isten tudja, miért, úgy gondoljuk, hogy a szerelmi házasság a megoldás, de erről már írtam egy előző bejegyzésemben.
Most nem ismételni akarom magamat, hanem egyszerűen nem hagy nyugodni ez a szerelembe esős dolog, ezért kicsit tovább törtem a fejemet. Mert ugye azt is leszögeztük, hogy a szerelem jó dolog, sőt csodás, fantasztikus, stb. De miért nem lesz királyfi imádatunk tárgyából, hiába is csókolgatjuk. Néha egyenesen egyre békább lesz. Vagy miattunk nem akar visszaváltozni, mert nem kell a csókunk? Nagy dilemma. Mert alapvetően én azt hiszem, hogy mindegyik béka lehet királyfi, csak nem akárkinek. Ott lapul bennük a lehetőség, csak éppen nem látjuk, vagy nem akarjuk felismerni, hogy ha valaki nem a mi békánk. Más számára lehet, hogy ő a királyfi, de nekünk csak béka marad.
Akkor viszont honnan tudjuk, hogy melyik lehet a mienk? Az átváltozós. Hát, azt hiszem, ezt a kérdést még nem sikerült megoldanom. Sok éve kísérletezem, és csak most kezd derengeni, hogy mi mindent szúrtam el közben. Mert azt egyetlen másodpercig sem hiszem, hogy én maga vagyok a tökély. De valaki számára bizonyára én vagyok a hercegnő, és az én csókomtól lesz ő a királyfi. Eleddig viszont csak összevissza csókolgattam szegény lappangó brekiket, aztán irtóra csodálkoztam, hogy mi a nyavalya történt. Illetve, hogy mi nem történt. Ugyanis nem a megfelelő egyedből próbáltam kicsikarni a királyfiságot. Azok voltak mind egytől egyig, csak másoké. Olyan hercegnőké, akiknek pont az kell például, hogy a pasi a fellegekben járjon és minden gyakorlati dolog rájuk maradjon, ne nagyon kotyogjon bele a háztartás vitelébe, a gyereknevelésbe… Vagy akinek az kell, hogy hosszú túrákat és horgászkalandokat éljenek át kettesben, és kerüljék a társaságot… Vagy aki imád a televízió hangjára ébredni és elaludni…. Vagy akinél a kiállítás megnyitók, és elvont filmek jelentik a szórakozást. Ezek jó dolgok, csak nem az enyémek.
Millió dolgot sorolhatnék itt fel, nem jellemhibákat, hanem szokásokat, hobbikat, amiket eszünkbe sem jutna felhánytorgatni egy kapcsolatban, főleg a szerelem ködén keresztül nézve tűnnek apróságnak, csakhogy a mindennapi együttélésben bizarr méreteket kezdenek ölteni és fojtogatóvá válnak. És rájövök, hogy én ezzel képtelen vagyok együtt élni. Én nem akarok többé egyedül menni síelni a gyerekekkel, mert a drágám gyűlöli a havat. Én még egy buli meghívást nem fogok a kukába hajítani, csak mert a férjecském nem hajlandó táncolni…. Nem tipegek többé hajnaltól délig csendben, mert a párom vígan horkol 12-ig…. Nem akarok több szennyesen átlépkedni, mert a bogaram olyan rendetlen…. Ez bizony nem az én békám, számomra őbelőle sosem lesz királyfi, egyszerűen azért, mert nem ugyanazok az apró kis hülyeségek okoznak neki örömet, nem ugyanazokra a dolgokra, programokra vágyik, mint én, nem tetszenek a ruhái,nem ugyanazokat a zenéket hallgatja egész nap és nem ugyanazzal a hangerővel…. Csupa jelentéktelennek tűnő dolog, ami mégis jelentős az én számomra, ha mások nem is értik ezt meg. Ugyanis nem lehet rajtuk változtatni. Legfeljebb megalkudni lehet.
Marhaság, igaz? Lehet, hogy velem van a baj, de nálam ezekkel a kis apróságokkal telik meg úgy a puttony, hogy nem fér bele több. Egy darabig tolerálom, persze. Elnézem, hogy kicsit más, mint én, de azért jó pasi. Meg kedves is. Meg szorgalmas. Meg minden. De az Ég áldja meg! A mindennapok ezekből a csip-csup dolgokból állnak javarészt. Miért nem láttam, hogy nem fogok akarni minden nap sportolni, vagy verseket hallgatni… Csak a nagy dolgokra összpontosítottam. És Isten uccse, csupa potenciális királyfit találtam. Csak az az apró nüansz hiányzott belőlük, ami számomra boldoggá teszi a mindennapokat és nem engedi elbillenni a mérleget. A hasonló érdeklődés, hobbi, ízlés, életvitel. És igyekszem igazságosan gyorsan hozzáfűzni, hogy bizony pont ezen másságom miatt én sem lehettem az ő királylányuk, hiába főzök jól, vagy mosok örömmel. Ez kevés.
Jaj, hát még elmagyarázni sem tudom elég érthetően, hogy mire gondolok, mert annyira megfoghatatlan az a dolog, ami hiányzott. Ami hiányozni kezdett a szerelem múltával. Mondjuk úgy, hogy az a fűszer, amitől ugyanaz az étel egy kicsit más lesz, kicsit jobb, és persze egyedi. Olyanok, mint a cinkosság, a pillanatok, a közös rácsodálkozások, a harmonikus mozdulatok, összenevetések… Az alap megvolt, az elfogadás megvolt, az alkalmazkodás megvolt, a munkamegosztás megvolt, a nagy dolgokban azonos nézet megvolt…de a közös hobbi, az együtt dilizés, a játék az nem. Pedig nagy szerelmek voltak, csak hát persze vakok, és kiürültek. Elmúltak, és nem maradt utánuk semmi, bár elismerés, és belátás igen, de barátság nem, mert a barátságban a hasonló dolgokat szeretjük, hasonlóan érzünk, hasonlóan gondolkodunk legalább, ha a mentalitásunk nem is ugyanolyan. De ugyanazt a fűszert szeretjük…
Mindebből leszűrhetem a magam tanulságát, hogy nálam pasiügyben nem az “ellentétek vonzzák egymást” mondás jön be, nekem olyan békát kell keresnem, aki hasonló hozzám, lehetőleg jó sok mindenben, és akkor még az is lehet, hogy tényleg átváltozik királyfivá. Persze, hogy akarhat mást is, lehet privát szférája, hiszen az kell is, de ha együtt vagyunk, akkor tényleg együtt legyünk, együtt nevessünk, táncoljunk, kalandozzunk… ne csak egymás mellett, a másik kedvéért. Csak az bosszant, hogy ahhoz, hogy erre rájöjjek miért kellett annyi évet elpazarolnom, ilyen-olyan okokra hivatkozva döntéseket elodáznom, és nem lépnem időben? Elvesztegetett idő. Na mindegy most már, nem bánom. Az eleje mindig nagyon szép volt, és azért kár lenne…. És bár már öreglány vagyok, van még időm megtalálni a saját békámat. Csak okosan. Haha
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: