Mi van akkor, amikor eleged van minden léhűtőből, szépfiúból, vicces alakból, vezéregyéniségből… vagy akár a saját párodból, és csak azt kívánod, hogy miért nem létezik valaki, aki lesi minden szavad, aki oda jön és megy ahova te szeretnéd, aki eláraszt bókokkal és dicséretekkel, aki figyel rád, aki segíteni és kényeztetni akar, szóval egy olyan férfi, aki minden nő álma. Tud kommunikálni, szereti azokat a dolgokat, amiket te, főz-mos-takarít (neked is), elvinne bárhová… Ugye, hogy ilyen nincs is?
Persze remélni mindig lehet, bár én még csak egy ilyen pasit ismertem, a kolléganőm udvarlóját, ami bizonyítja, hogy létezik ez a különleges fajta, csak én még nem láttam. Mondjuk lottó ötösöm sem volt még soha, de attól még valóság… És egyszer csak rád mosolyog a szerencse, és megtalálod az egyik ilyen embert. Ráadásul igényes és tud helyesen írni, szépen fogalmaz (talán túl szépen is), egyszóval ő az ideális jelölt, akiért imákat rebegtél éjszakákon át, akiről azt hitted, hogy nem is létezik, csak a mesekönyvekben, és most felbukkant, mint a mesebeli herceg. El sem akarod hinni. De ott áll előtted, és lesi minden szavad, mert neki Te vagy a NŐ. Legalábbis elvben. Legalábbis ő úgy hiszi. Te meg tátott szájjal bámulsz, hogy tényleg van ilyen rendes pasi? És veled akar találkozni? Hűűű!
Szóval randiztunk. Nagyon kedves volt, virágot is hozott, mint a filmekben. Beszélgettünk. És tudod, hogy mit éreztem? Semmit. Mondatok hagyták el a számat, azt hiszem aránylag összefüggően, de csak azon kattogott az agyam, hogy ezt nem hiszem el! Én mekkora egy ökör vagyok, hogy nem értékelem ezt a ritka kincset, és próbáltam buzdítani a szívemet, hogy ébredjen már fel, de nem történt semmi. Nem gyúltak örömtüzek, nem szikrázott a levegő, csak az űr tátongott, ami nem az ő hibája. Akkor viszont kié? Mert az enyém sem. Azt hiszem senkié. Csak így alakult, mert sajnos a szív és az ész szinte sosem jár egy úton.
