Azt hiszem, ez pont olyan, mint a mágnesnél, azaz is-is. Ha a megfelelő oldalukkal érnek össze, akkor vonzzák egymást, a másik oldaluk viszont taszít. Az elején, a marketing időszakban, naná, hogy vonzzuk egymást, mert mindkét fél odafigyel a megfelelő oldalra, de aztán szép lassan megfeledkezünk róla, és bukdácsolunk egymáson, mint két véletlenszerűen letett mágnes. Akkor mi legyen? Figyeljünk mindig oda a megfelelő oldalra? Talán igen, bár azt hiszem, hogy ez az érzelemorientált női nemnél gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Sokszor cselekszünk csípőből, de úgy nem fog menni. Ahhoz, hogy az ember jól átgondoltan a megfelelő oldalát tartsa oda a másiknak a megfelelő módon, bizony sok év és sok gyakorlás kell. Én csak középkoromra értettem meg, hogyan is megy ez. Irigylem azokat a párokat, akik időben észbe kaptak, és képesek résen lenni.
![]()
Tessék tudomásul venni, hogy nő és férfi soha, de soha nem fog azonos módon gondolkodni, soha, de soha nem fog bizonyos dolgokat megérteni a másikban. Attól még nem hülye idióta a párod, csak a másik nem tagja. Kár olyan dolgokat elvárni, ami genetikailag nem megy, vannak viszont olyanok, amikhez csak egy kicsit meg kéne erőltetnünk magunkat. Tudom például, hogy a férfiaknak nehezebben megy a verbális egyezkedés, a “lelkizés”, de talán megéri, ha megerőltetik magukat, és leülnek megbeszélni hölgyükkel a problémákat, vágyakat, elvárásokat, ellentéteket… A hölgyeknek meg nehéz jópofát vágni bizonyos férfi virtusokhoz, de tessék szíves lenni szemet hunyni fölötte. Adok-kapok. Gyakran rajtunk áll, hogy melyik oldalunkat tartjuk oda, a vonzót, vagy a taszítót, az elnézőt vagy a sárkányt, nyelünk egyet vagy veszekszünk inkább. Nem feltétlenül érteni kell a másikat, hanem inkább elfogadni úgy, mint az elején, rákoncentrálni a vonzó oldalra. Ez tudatos elhatározást és gyakorlást igényel a siránkozás és háborgás helyett, persze csakis kölcsönösségi alapokra helyezve. Ez lesz az a történet, amikor a két ellentétes pólus vonzza egymást.
Úgy látom a környezetemben, hogy azok a kapcsolatok a jók, ahol a felek barátok is, mindent meg tudnak és meg is akarnak beszélni, számítanak egymásra, de meghagyják a másik szabadságát is, mert bíznak egymásban. Nincs féltékenykedés, morgás ha csajos hétvégét vagy csajos mozit tartunk, de ugyanígy a pasiknak is jár a haverokkal való meccsnézés, kártya, bármi. Az pedig, hogy megosztoznak a feladatokon, már lerágott csont. Fő az egyensúly. Kötöttség és szabadság. Veled és nélküled. Teérted és énértem. A mágnes ellentétes oldalainak az összeillesztése. Ha ez az egyensúly felborul, akkor kezdődnek a bajok. Jön a taszítás. Hát nem könnyű ezzel lavírozni, de ha akarsz tenni az ügy érdekében, akkor kénytelen vagy.
Azt gondolom, hogy a legfontosabb egy jó kapcsolatban a közös érdeklődés, és a barátság, amikor a felek képesek megbeszélni dolgokat, képesek meghallgatni a másikat, és ha nem is értik, de elfogadják a másik nem “hülyeségeit”. Ez a barátság talán még a szerelemnél is fontosabb, mert az sajnos elmúlik. De ha utána mély szeretet marad, akkor az már valami. Sajnos az ember időnként olyanba lesz szerelmes, netán olyan házasságot köt, aminek a hülye is látja, hogy nincs jövője, olyan ellentétesek a szereplők, nincs mit összerakni. Csak úgy tűnt. De a szerelem vak, és úgy jó, ahogy van. Ettől függetlenül mulandó. A hirtelen szerelembe eséssel (ne adj isten szerelem első látásra) az a baj, hogy nem érdekel minket a háttér, nem számítanak a körülmények, sőt még a fontos tulajdonságokkal sem számolunk, csak úgy belezuhanunk fejjel. Ha mázlink van, évek múlva is sikerül felfedeznünk a párunkban azokat a kezdeti tulajdonságokat, amikbe beleszerettünk. Ha nincs, válunk. Az manapság könnyen megy. Akkor mi legyen? Ki az, aki mostantól fogva baromi tudatosan fog szerelembe esni? Marhaság. Ez tehát marad a régiben. De talán másra oda lehet figyelni. Főleg egymásra, ha már nem lángolunk, de maradnánk együtt.
![]()
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: