Csillagászati összegek hevernek elképesztő vackokban

Költözködünk. Ezért sajnos a blogomat is hanyagoltam kissé, de ma olyan sokk ért, hogy muszáj egy időre ideülnöm a laptop elé, hogy kiírjam magamból azt, amit eddig is tudtam: 

a szülők nem normálisak.

Beleértve magamat is, mégpedig sokszorosan. Egy egész vagyont költöttem eddig a semmire. Hogy ez hogyan derült ki?? Nekiálltam összepakolni a kislányom szobáját. Ezen közben válogatott káromkodások hagyták el a számat, és az indulatok labirintusába kerültem. Többször pályát módosítottam gondolatban, és lettem először törvényhozó, majd média szakember meg anti-reklám manager… míg végül csak egy egyszerű, kétségbeesett anyuka maradtam, aki azt kérdi :

Hogyan jutottunk el idáig ? Miért engedtem ezt meg ? Hogyhogy nem vettem észre ?

Képzeljék el, kiborítottam azt a játékos dobozt, amiben az apróságok lapultak (illetve inkább tornyosultak ) és rendes jó háziasszony módjára elkezdtem őket szétszortírozni. Amivel szembesültem, az sokkoló volt. Egy komplett kis vagyon hevert előttem semmire sem jó és haszontalan limlomban. Kinder figurák és Mc Donalds játékok például. De egy rakás más gyűjtemény is, mint például a leghaszontalanabbnak ítélt Shopkinsok, Katchoosok, Toonz-ok, kicsit kedvesebb Bulimanók, Yohoo & Friends figurák és még egy rakat más. 

Gyűjtőszenvedéllyel születünk

Értem én a gyűjtőszenvedélyt. Én is gyűjtöttem a kártyanaptárat, de az ingyen volt. Gyűjtöttem a bélyeget, de az értéket képviselt. Gyűjtöttem a szalvétákat is, de azt el lehetett használni… Ami viszont most előttem van, az csak egy kukába való vacak kupac. Horror összegért. És erre mind én adtam ki pénzt. Én marha! Ismerik ezeket egyáltalán? Ha nem, már nem is fogják. Már leáldoztak és nem kár értük, mondhatom.

Reklámoktól  befolyásolva

Azok a nyomorult reklámok, amik elhitetik a gyerekekkel, hogy erre vágynak, hogy élni sem lehet ilyen szir-szarok nélkül, meg a majmolás, hogy “a Jucinak is van, akkor nekem is kell”… a szerető szülő meg bedől nekik, és megveszi azt a sok kacatot, ami igen rövid időn belül egy doboz mélyén landol, és soha többé nem jó semmire. Mert a szülő legfőbb vágya, hogy az a drága csemetéje nehogy hiányt szenvedjen valamiben, hogy nehogy lemaradjon a többiektől, de minimum is, hogy boldognak lássa. Persze ettől csak 5 percig lesz boldog. Ha pedig nem az van a tasakban, amit várt, jön a csalódás. És vehetünk másikat.

Rejtélyes kis csomagok

Én is szánalmas vagyok most a felháborodásommal, míg a gyártók és a reklámszakemberek dörzsölgetik a tenyerüket, mert bezsebeltek tőlünk egy vagyont a semmire. Ha jobban belegondolok, még csak nem is hibáztathatok senkit, kizárólag magamat. Mert ha nem lenne kereslet az ilyen jellegű termékekre, akkor gyártás sem lenne.Márpedig, ahogy látom, egyre szaporodnak az üzletek polcain a gyűjtendő kukatöltelékek. (mint otthon a kukabúvárok). Szépen bezacskózva, csillogón bedobozolva, kívánatossá téve.

Amit én összevásároltam az évek során,, az csak töredéke a kínálatnak. Ez inkább a lányos verzió, annak is csak néhány tagja, meg pár fiaimtól maradt kupac. Jesszusom! Hova jutottam? De a nagy kérdés: Mi a fenét csináljak most ezekkel? Mert persze már nem kellenek senkinek, egy év leforgása alatt kimennek a divatból, márpedig semmi másra nem alkalmasak, csak kielégíteni egy éppen aktuális, ám hamar letűnő divat hóbortot. Eladni? Kinek kell már? Kidobni sajnálom. Ha elteszem, az unokám már kiröhög vele… Pedig mennyi vásárlás zajlott le úgy, hogy becsempészve, kikönyörögve, kiérdemelve…bekerült egy-egy titkos tagot rejtő kis zacskó pár száz forintért mintegy mellékesen a párizsi mellé.

Pollik és állataik

Azért, hogy ne legyek teljesen igazságtalan, belátom, van egy-egy, ami igen is jó játék, sokat játszottak velük a lányok, de úgy meg vagy hamar tönkrementek, vagy elavulttá váltak, mert a drága gyártó évente újabb verzióját dobta piacra, hogy gyűjtsd tovább. Mint a Polli babák. Van gumihajú, rendes hajú, kis fejű, nagyobb fejű, kerek szemű, kicsi lábú… Alapvetően tök ugyanazok, mégis több tucatot kellett megvennünk, hogy lekövessük az aktuális trendet. Jó, így legalább benépesítettek egy egész várost. Igaz, hogy csupa csaj…

LPS, MLP, FP

Vannak aztán a “még játszható” kategóriában futó Littlest Pet Shopos dolgok, meg a My Little Pónik és a gyengébb verzióban a Filly Pónik. Ezeknek viszont már olyan borsos az ára, hogy nem ugrik be csak úgy a kosárba belőle egy-egy példány, kifejezetten alkalmi ajándéknak veszi meg őket az ember, hogy aztán porolgathassa őket évekig a polcon. Nem is merem összeadni, hogy mennyi pénzt kiadtam rájuk. De legalább egynél többször vette kezébe az az édes, fantáziadús gyermek, aki ágyba fektet egy pillangót, meg bevásárolni küldi a teknőst. Már ez is valami.

Mindent gyűjtenek a gyerekek, mert vonzza őket a gyűjtő szenvedély, mert megkívánják a reklám miatt. A játékboltokban tucatszám állnak a gondosan becsomagolt kis zacskók, elrejtve a tartalmukat, ezzel pedig felébresztve a kíváncsiságot. Jól ki van ez találva! Ember legyen a talpán az a szülő, aki ellen tud állni a könyörgésnek, könnyeknek, rimánkodásnak és gyermeki érvek megingathatatlan igazságának. Kell és kész!  Mi meg nyitjuk a bukszát, hagy gazdagodjon az a sok okos ember, aki ezt kitalálta. Kár, hogy nem én voltam!