A legutálatosabb mondatok, amit nonstop a fejünkhöz vágnak

Mindnyájunknak megvannak azok a szavak vagy mondatok, amik kiverik nála a biztosítékot, nyilván ez mindenkinél más, én most a sajátjaimat szeretném itt listázni, legalábbis részben 

Ugye, én megmondtam….

Na ja, te megmondtad! De ki az, aki hallgat a másikra? (Ennek már egy egész bejegyzést szenteltem.) Senki. És örülök, hogy olyan fensőbbséges vagy, klassz, hogy annyira együtt érzel velem, hogy az egodat tolod a képembe nyomorom idején. Igen, megmondtad, te csodásan előrelátó, mindentudó kívülálló. Csakhogy én másképp döntöttem, ugyebár ez szuverén jogom, és jól elszúrtam. Feltétlenül muszáj ezt az orrom alá dörgölnöd? Igen, király vagy, de kérlek inkább hallgass!

Bezzeg az én időmben…

Tudom, tudom. Csakhogy most nem az van. Most ez az idő van. Most mások vagyunk, és más a világ is. Másként élünk, ha ez esetleg nem tűnt volna fel. Nyilván tudsz nagyon bölcs és tanulságos dolgokat mondani, de akkor inkább mesélj, sztorizz, hagy lássam meg magam a különbséget, és ne csak elhúzd a szádat, hogy bezzeg…. Nem jön vissza a divaton kívül semmi régi, nem tudok mit kezdeni ezzel a féle okítással.

Te ezt úgy sem értheted….

Miért is nem? Annyira hülye vagyok, vagy teljesen érzéketlen tuskó, akibe nem szorult semmi empátia? Miért ne érteném? Mondjuk talán azért, mert nem mondod el az érzéseidet, nem magyarázod el a gondolatmenetedet, egyszerűbb legyintened, hogy én ezt úgysem értem. Legalább próbáld meg! Érvelj, magyarázz, és légyszíves ne nézz hülyének! Ettől a mondattól csak dühös leszek és ellenálló, és már tényleg nem is akarom megérteni…. Na akkor igazad lesz.

Fölöslegesen aggódsz…

Ebben a mondatban az a legutálatosabb, hogy én magam is szoktam használni. Csakhogy ép ésszel is belátható, hogy az a szegény ember nem direkt aggódik. Ő szeretne legjobban aggódás-mentesen létezni, mert szörnyen terhes állandó bizonytalanságban élni, mindig izgulni. Ezzel csak rálegyintünk arra a problémájára, amiben úgyis vergődik. Nyilván tudjuk, hogy az aggódás nem segít, de mit tegyen, ha összerántja a gyomrát a félelem. Nem nagy tanács az, hogy “ne aggódj!”

Majd máskor… majd később…

Köszönjük Pató Pál úr. De nem lehetne most? Mert hogy olyan mondás is van, hogy “amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra”. Nekem ez jobban tetszik. Persze, tudom, hogy ez mentalitás függő, ezért borzalmas zűrben vagyok, amikor például a halogatás párti gyermekemet próbálom rávenni valamire, lehetőleg azonnal. Ő szereti ezt a mondatot. “Majd később.” Csak én utálom.

Ez lehetetlen. Álomvilágban élsz…

Persze, hogy abban élek, mert a realitás szürke és egyáltalán nem tetszik. Különben is halak jegyű vagyok, tehát hajlamos vagyok lila ködben úszni. De jó lenne, ha legalább az álmaim megmaradhatnának, muszáj visszarángatnod a rideg valóságba? Bólogass és mozgósítsd a fantáziádat, hogy örüljek egy kicsit, segíts kiszínezni a világot, ne lelombozz! Egyébként meg bármi megtörténhet, még a lottón is nyernek emberek. Hagyj álmodni! Bár tudom, hogy csak jót akarsz.

Ehhez már túl késő…

Nem lehet késő! Ezt egyáltalán nem tudom elfogadni. Ez a full kudarc mondata, mert benne van az, hogy megvolt rá a lehetőségem, csak elmulasztottam. Egyszerűen nem lehet beletörődni, hogy annyira hülye vagyok, hogy elszalasztottam valamit. Gyűlölöm ezt a mondatot. Még a vonatot lekésni is borzalmasan bosszantó, de ha egy élethelyzetről van szó, egy állásról mondjuk, vagy egy szabad pasiról, akiről nem szereztem időben tudomást, az olyan, mintha bevágták volna az orrom előtt az ajtót. A tehetetlen düh fojtogat. Aztán megrázom magam, és arra gondolok, hogy biztosan így kellett lennie, és biztosan valami jobbat tartogat számomra a sors, de az azért tovább motoszkál a fejemben, hogy kár, hogy nem tudhatom meg, mi lett volna, ha…